NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Görögország: nő a válság, csökken a drogfogyasztás

Görögország: nő a válság, csökken a drogfogyasztás
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A legelterjedtebb drogok

HIRDETÉS

Görögországban számos drog megtalálható. A leginkább elterjedtek a marihuána, az orron át felszívható drogok, az ecstasy, a varázsgomba és az amfetaminok.
A kokain szintén nagyon gyakori, de rendkívül magas árának köszönhetően általában csak a gazdagok számára elérhető.

Droghasználók

A Mentális Egészségtudományi Kutatóegyetem által vezetett kutatás szerint 670 ezer, 12 és 64 év közötti görög lakos próbált már ki valamilyen drogot életében legalább egyszer. Több mint felük saját bevallásuk szerint életében háromnál többször is fogyasztott drogot. A férfiak aránya háromszor nagyobb volt, mint a nőké.

Megközelítőleg minden hatodik fiatal legalább egyszer kipróbált már valamilyen drogot. A fiúk itt is nagyobb számban képviseltetik magukat: kétszer annyi fiú, mint lány drogozott.

A 18 évesek nagyjából 22 százaléka mondta azt, hogy már próbált ki drogot, míg a 19 éveseknél ez az arány meghaladja a 40 százalékot.

A leginkább érintett korosztályok

A görög társadalomban a droghasználat miatt leginkább veszélyeztetett korcsoport a fiatalabb generáció. Az elmúlt három évtizedben a drogok a nightklubbok és diszkók mellett a coffeeshop-okban és az iskolákban is teret nyertek. A nyolcvanas évektől máig a 15 és 19 év közötti drogfogyasztó fiatalok száma több mint a duplájára emelkedett ( míg 1984-ben 6 százalék volt ez a szám, addig 2011-re már 15,3-ra emelkedett.

Megelőzés

Görögországban összesen 71 prevenciós központ van, melyek az Organization Against Drugs nevű szervezet felügyelete alatt működnek.

A gazdasági válság miatt ezeknek a központoknak a fenntartási költségeit jelentősen csökkentették. Ezzel párhuzamosan a droghasználók száma országszerte növekedésnek indult.

A központokon kívül három “védővonal” működik a droghasználók számára Görögországban. A drogról való leszokásban segítséget kérő emberek négyötöde heroin- vagy ópiátfüggő.

Valódi, drogellenes nemzeti stratégia Görögországban eddig még sosem készült. Számos erőfeszítést tettek, hogy csökkentsék a droghasználatot és megóvják a fiatalokat a drogfüggőségtől, de ezeknek hatákonyságát a szakértők erősen vitatják.

Drogpolitika

2011-ben a görög rendőrség 13 176 eljárást indított 12 805 drogfogyasztó, drogtermesztő és drogterjesztő ellen. A letartóztatottak többségét csupán pár hónap börtönre, vagy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Enyhítő körülményként hozták fel a legtöbben, hogy a drogot csak “személyes használatra” tartották maguknál, mivel ez döntő fontosságú a görögországi bírósági ítételetknél. Drogárusításért ugyanis sokkal magasabb büntetést szabnak ki, ám eddig csak kevés esetben született ilyen ítélet.

Források:

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A görög diákok nem akarják, hogy ugyanannyit érjen egy állami és egy fizetős egyetem diplomája

Nemzeti stratégia készül Görögországban az iskolai zaklatás ellen

Tárt karokkal várják a török turistákat 10 görög szigeten