rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Fellebbezett és könyvet írt az ausztrál tálib


Ausztrália

Fellebbezett és könyvet írt az ausztrál tálib

Fellebbezett a történetét könyvben is megíró, egykor ausztrál tálibként emlegetett David Hicks évekkel ezelőtti bírósági elmarasztalása ellen.
A férfi öt és fél évet töltött a terroristáknak létrehozott guantanamói fogolytáborban, végül terrorizmus pénzeléséért elítélték, hazatoloncolták, és ezután már csak kilenc hónapot ült egy ausztrál börtönben.
Hicks elismerte, hogy kapott kiképzést Afganisztánban, de azt állította, nem az Al-Kaidától. A férfit 2001-ben kapták el az amerikaiak az afgán-pakisztáni határon. Azt mondta, fegyvere eladásából jutott pénzhez, így jutott el a határra, és soha nem harcolt az amerikaiak ellen. – A fellebbezés két szempontból fontos. Az egyik az öt és fél éven át tartó megbocsáthatatlan fogva tartásom, sőt, ha az ausztráliai időt is hozzáadjuk, hat évről beszélhetünk, pedig nem is követtem el bűncselekményt. A másik pedig, hogy fizikailag és pszichésen is bántalmaztak, és gyógyszerkísérleteket is végeztek rajtam – mondta David Hicks.
Ügyvédje ehhez hozzátette, az ügyfele elleni vádak a terroristák anyagi támogatásáról a nemzetközi jogban akkor nem létező tényállás volt. “David a családjával kötött alkunak köszönheti, hogy kikerült a guantanamói táborból” – fogalmazott a férfi ügyvédje.
A most harmincnyolc éves férfi hat éve tért vissza Ausztráliába, a hírek szerint Dick Cheney akkori amerikai alelnök közbenjárására.
A guantanamói fogolytábort 2002-ben hozták létre, hónapokkal a szeptember 11-ei terrortámadás és Afganisztán lerohanása után.