rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Könnygázt vetettek be Morszi hívei ellen Kairóban


Egyiptom

Könnygázt vetettek be Morszi hívei ellen Kairóban

Dühödt ellentüntetések kísérték a Morszi-per nyitányát Egyiptomban. A megbuktatott elnök hívei a kairói rendőrakadémia épületénél tiltakoztak. Szerintük a hadseregnek nem volt joga elmozdítani Morszit, így ma is ő az ország törvényes államfője.

Egyik ügyvédje azt mondta, hogy az elnök erős, és üdvözletét küldi a támogatására összegyűlt tömegnek.

- Már órák óta itt állunk, mert a védőügyvédek közül többünket be sem engedték a tárgyalásra – panaszolta Mohammed Abedalfatah. – Ráadásul az éjszaka titokban megváltoztatták a helyszínt is. Ez teljesen jogszerűtlen.

- Ez a per egyszerűen nevetséges – mondta a megbuktatott elnök másik híve. – Egy olyan embert állítanak bíróság elé, aki az egész egyiptomi nép akaratát képviseli.

Félő, hogy az iszlamista politikus pere tovább mélyíti a szakadékot az egyiptomi társadalomban, és ezzel még kritikusabbá teszi a helyzetet az arab világ egyik legfontosabb országában.

- Ez már a második “évszázad pere” Egyiptomban, mondta Mohammed Shaikhibrahim, az euronews tudósítója a helyszínen, utalva a korábbi elnök, Hoszni Mubarak ügyére. Morszi tábora pedig szentül hisz abban, hogy a törvényes államfő még mindig az a férfi, akit ma a vádlottak padján láttak, rácsok mögött.

Napközben újabb heves tüntetések kezdődtek Kairó belvárosában is. A rendőrök könnygázzal és riasztólövésekkel oszlatták szét a Morszit támogató tömeget. A tüntetések fő helyszínét, a Tahrir teret a hadsereg páncélosokkal vette körül.

Nyáron, az elnök letartóztatása után kitört utcai zavargásokban ezernél is többen haltak meg Egyiptomban.