NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vicky Colbert kolumbiai szociológus kapta az oktatási innovációs díjat

Vicky Colbert kolumbiai szociológus kapta az oktatási innovációs díjat
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A WISE-díj olyan rangos elismerést jelent az oktatás területén dolgozók számára, mint a Nobel-díj a tudósoknak, íróknak. 2013-ban a kolumbiai szociológus, az Escuela Nueva alapítója, Vicky Colbert kapta a félmillió dollárral járó díjat, amelyet Quatar fővárosában, Dohában vett át.

- Ezt az elismerést azoknak a tanároknak és kollégáknak köszönhetem, akik támogattak ezen az úton. Nagy öröm ez mindannyiunk számára. Én vettem át a díjat, de egy nagyszerű csapat áll mögöttem – hangsúlyozta Vicky Colbert.

A szociológus 1975-ben indította el Új Iskola elnevezésű programját egy kis kolumbiai faluban. Akkoriban még az volt a legfontosabb cél, hogy a gyerekek ne maradjanak ki az iskolából. Az új módszer hatékonynak bizonyult. A különböző életkorú gyerekekkel azóta is egy csoportban foglalkoznak a tanárok, akik inkább egyfajta segítő vezetők. Vicky Colbert eredményei annyira látványosak voltak, hogy a módszer a nemzeti stratégia részévé vált Kolumbiában. A modellt azóta több latin-amerikai országban és Vietnámban is bevezették. Hamarosan Zambiában alkalmazzák.

A WISE-díj átadása az oktatási innovációs világtalálkozó egyik legfontosabb eseménye, ahol olyan oktatási módszereket ismerhetünk meg, amelyek jól alkalmazkodnak a modern élet követelményeihez. A háromnapos dohai csúcstalálkozón több mint ezer szakember vesz részt a világ minden tájáról.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megalázóan alacsony fizetésük emelését kérik az állami egyetemek alkalmazottai

Barbra Streisand miatt vontak meg egy díjat Elon Musktól

"Ehhez méltóan kell dolgozni" - mondta már az Oscar-jelölésnél a frissen díjazott Mihalek Zsuzsa