rendkívüli hír

Hazatértek a francia túszok

Éppen ezt olvassa:

Hazatértek a francia túszok

Betűméret Aa Aa

Hazatért Franciaországba a négy férfi, akiket három éve rabolt el Nigerben az al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai szárnya. Az arliti túszokat szállító gép nem sokkal dél előtt landolt a Párizs melletti Vélizy-Villacoublay légibázison, ahol családtagjaik és a francia elnök várta őket.

Thierry Dol-t, Daniel Larribe-et, Pierre Legrand-t, és Marc Feret-t Laurent Fabius francia külügyminiszter és Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter kísérte a nigeri fővárosból Párizsba tartó gépen.

- Franciaország nevében köszönetet mondok Issoufou nigeri elnöknek azért az erőfeszítésért, amelyet ennek a négy embernek a kiszabadulásáért tett – fogalmazott a francia elnök. Majd arra kérte a az immáron szabad túszokat, hogy ők is mondjanak valamit az újságíróknak, de nem akartak beszélni.

- Ez most nem a beszéd ideje – mondta erre Francois Hollande, majd elhagyták a reptér leszállópályáját.

Az Areva vállalat észak-nigeri, Arliti uránbányájában dolgozó férfiakat 2010 szeptemberében rabolták el az Iszlám Magreb az emberei és Maliban tartották fogva. Kiszabadításukat a francia hadsereg beavatkozása is hátráltatta, amelyet januárban indítottak a nyugat-afrikai országban.