rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Még vizsgálják, miért hajtott a tömegbe egy autó a Tiananmen téren


Kína

Még vizsgálják, miért hajtott a tömegbe egy autó a Tiananmen téren

A kínai állami televízió legfrissebb jelentése szerint legkevesebb öten meghaltak, és csaknem negyvenen megsérültek, amikor egy autó az emberek közé hajtott a Tiananmen téren Pekingben. A helyszínen készült fotókon látszik, hogy a kocsi kigyulladt, és fekete füstoszlop gomolyog belőle.

A jármű három utasa és két turista: egy nő és egy férfi a helyszínen meghalt. A teret azonnal lezárta, majd később újra megnyitotta a rendőrség. Egyelőre nincs magyarázat arra, hogy az autó miért hajtott a tömegbe. Rendőrségi vizsgálatot rendeltek el az ügyben.

A baleset a Tiltott város kapujának közelében történt. Az 1989-es kommunista rezsim elleni lázadás helyszínén folyamatosan a legszigorúbb biztonsági intézkedések vannak érvényben.