rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

"Nem a gyerekek rosszak, hanem az oktatási rendszer"


learning world

"Nem a gyerekek rosszak, hanem az oktatási rendszer"

Három ország, három előremutató kezdeményezés: a reál tudományok népszerűsítése, az oktatásból lemorzsolódó diákok felzárkóztatása, illetve egy hátrányosan megkülönböztetett népcsoport tagjainak felemelése az oktatás útján.

A WISE, az Innovációs Világtalálkozó az Oktatásért minden évben kioszt hat díjat annak a hat kezdeményezésnek, amelyek a leginkább előremozdították az oktatás problémáinak megoldását a világban. Korábban hármat már ismertettünk, a második háromról szól a Learning World heti adása.

“Ne sémákban gondolkodjanak”

Szaúd-Arábiában – mint máshol a világban – komoly gondot okoz, hogy a természettudományos tantárgyak iránt csekély az érdeklődés. A jelenleg ötvenezer szaúdi diákot elérő Ithra program úgy próbál segíteni ezen, hogy élményszerűvé teszi e tantárgyak tanítását. A diákok a program laborjaiban kísérleteznek, építenek, kutatnak és terveznek – a cél, hogy 2020-ra már kétmillió tanuló vegyen részt ezekben a képzésekben.

Háromszor annyian tanulnak tovább

Kanada bevándorlónegyedeiben kevés az iskola, és sok gyerek lemorzsolódik, kimarad az oktatásból – ezzel a szegénység újratermelődik. A Pathways nevű programban önkéntes mentorok állnak az iskolából kibukó, elmaradó diákok mellé. A 2001. óta zajló kezdeményezés elképesztő számokkal dicsekedhet: azokon a településeken és külvárosokban, ahol a Pathways jelen van, a töredékére csökkent a lemorzsolódás, és átlagosan háromszor annyi gyerek tanul tovább a felsőoktatásban, mint korábban.

Egy módszer, ami megcáfolta az előítéleteket

Új-Zélandon az őshonos maorik gyerekeivel rengeteg baj volt az oktatásban. Magatartási problémák, tanulási nehézségek, magas lemorzsolódás és az új-zélandi átlagnál jóval alacsonyabb végzettség volt rájuk jellemző – ennek minden következményével. Russel Bishop viszont tizenkét éve arra a következtetésre jutott, hogy ha az oktatási rendszer nem boldogul a maorikkal, az nem az ő hibájuk. Kidolgozott egy, a tanár és a diák szoros együttműködésén alapuló oktatási módszertant, a Te Kotahingá-t (jelentése: Egység), amely tizenkét év alatt jelentősen csökkentette a maori diákok lemaradását. Bishop módszerét éppen most dolgozza át a kanadai és az ausztrál viszonyokra.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
A világ legjobb oktatási projektjei

learning world

A világ legjobb oktatási projektjei