rendkívüli hír

Bezárt az ikonnak tekintett autógyár

Éppen ezt olvassa:

Bezárt az ikonnak tekintett autógyár

Betűméret Aa Aa

Hatalmas tiltakozással zárult az autógyártás a Peugeot-Citroen-csoport Párizs közeli gyárában. Egy Citroen C3-as volt az utolsó autó, amit ott gyártottak. A vállalat már korábban bejelentette, hogy megszünteti az autógyártást az aulnay-i üzemben, amelyben háromezren dolgoztak.

A cég HR igazgatója szerint gondoskodtak a munkásokról. – Átcsoportosítunk 2700 embert a háromezerből, egy jól megalapozott program részeként, amit nagyon komolyan veszünk. Csak hétszázan maradtak, akiket még át kell helyezni – mondta Philipp Dorge.

A Peugeot-Citroen-csoport a költségcsökkentések részeként több mint 11 ezer ember elbocsátását tervezi 2015-ig, de segítséget ajánlanak nekik. Csakhogy a dolgozók a mostani esetben vitatják ezt.

Nem igaz, amikor azt mondják, hogy az emberek 90 százalékának el van rendezve a sorsa – mondta az egyik gyári dolgozó, aki szerint csupán ezren maradtak a gyárban, kétezren már elmentek. A kétezerből pedig csupán hétszáz olyan van, aki a cégen belül kapott munkalehetőséget. És leaglább hatszázan állnak sorban a munkaközvetítőknél.

Egyelőre nem tisztázott a helyzet, de az biztos, hogy a gyárban a jövőben csak minimális tevékenység marad, ez 100-150 embernek nyújt majd munkát.

A bejelentés óta eltelt időszakban folyamatos sztrájkok lassították a termelést, ami miatt tovább csökkent a cég piaci részesedése, ez pedig tovább nehezítette a helyzetet.

Európában több helyen is tiltakozást váltott ki, hogy több jelentős autógyár is gyárbezárásokról döntött, hogy csökkentsék a kapacitásaikat, miután az autóeladások kétévtizedes mélyonton vannak.