rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kormányellenes tömegtüntetések Spanyolországban


Spanyolország

Kormányellenes tömegtüntetések Spanyolországban

Több százezer tanár, diák és szülő tüntetett Spanyolország-szerte az oktatást érintő újabb megszorítások ellen. A kormány reformjai értelmében csökkentik az ösztöndíjak számát, közben megemelik az egyetemek tandíját.

Az oktatási reformok értelmében a felsőoktatás utolsó két évének költségeit 6 millió euróval csökkentené a kormány, közben megdupláznák a tandíjat, 25 ezer ösztöndíjat pedig megszüntetnének.

Katalóniában és Baszkföldön, ahol a spanyol mellett a katalán, illetve a baszk is hivatalos nyelv, megszüntetik a második nyelv oktatását.

A módosításokat a madridi kongresszus már megszavazta, jelenleg a Szenátus döntésére várnak.

- A kormány oktatási politikája csak a megszorításokról szól. A szociális juttatásokból veszik el a pénzt, hogy a jogtalan költekezésükből keletkezett hiányt pótolják – mondta egy tüntető diák.

Egy, a tüntetésen résztvevő énektanár már úgy nyilatkozott, hogy határozottan kell fellépniük a kormány ellen, bíróságra kell vinniük az ügyet, mert a támogatások megvonása jogtalan.

A gazdasági reformok statisztikailag azt mutatják, hogy vége a recessziónak. Egy megkérdezett madridi munkanéküli azt mondta, örül a hírnek, de nem tudja, hogy az emberek ebből mit fognak érezni a hétköznapokban.

A minimális javulás ellenére Spanyolországban még mindig 26 százalékos a munkanélküliség, ami a második legmagasabb arány az Európai Unióban.