rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tényleg szokás a cigányoknál gyereket rabolni?


Görögország

Tényleg szokás a cigányoknál gyereket rabolni?

Nagy port vert fel a nemzetközi sajtóban, hogy egy szőke, fehérbőrű kislányt találtak egy görög romatáborban vasárnap- miután a kislány tejfölszőke, hófehér bőrű, ránézésre is nyilvánvaló volt, hogy nem lehet állítólagos szüleinek gyermeke. A görög rendőrfőnök nyilatkozata szerint a cigány házaspár ellentmondó tanúvallomása is elég volt ahhoz, hogy kételkedjenek, de végül a DNS-vizsgálat feketén- fehéren bebizonyította, hogy Maria nem tőlük származik.

Így aztán gyermekrablás gyanújával őrizetbe vették őket. Ráadásul kedden még egy szőke gyermeket találtak egy ír romatáborban, az eset kísértetiesen hasonlít a görögországira. Felmerül a kérdés, vajon mennyire jellemző a cigány közösségekre, hogy gyermeket rabolnának. A Nemzetközi Roma Szövetség alelnöke, Nagyezsda Demeter nyilatkozott erről az “Oroszország Hangja” rádiónak.

„A cigányok életét legendák övezik, az egyik ilyen például, hogy ha saját gyermekük nem lehet, mindenáron szereznek maguknak – akár rabolnak is- mondta el Nagyezsda Demeter a műsorban. A roma vezető szerint köztudott, hogy a cigányoknak nincsenek elhagyott gyerekeik, mivel mindig találnak olyan rokont, aki szükség esetén befogadja őket. „Feltételezem, hogy a kislány, Mária, törvénytelenül került a cigány családhoz. Azt azonban nem hiszem el, hogy rabszolgaként volt náluk, vagy hogy el akarták volna őt adni. Hadd meséljek el valamit: 1782-ben Magyarországon a helyiek gyereklopással vádolták meg a vándorló cigányokat, sőt, azt állították, hogy megették a gyermeket. Halálra ítélték őket, felakasztottak 15 embert. A gyermek pedig hirtelen megkerült.” Az Oroszország Hangja riportere rákérdezett a beszélgetés során, akkor mégis honnan a kitartó mítosz, amivel Európában és Oroszországban is ijesztgetik a gyerekeket: ”Ha nem alszol el, akkor ellopnak a cigányok”? Nem beszélve arról, hogy az irodalmi alkotásokban is rendszeresen felbukkan az a jelenet, amelyben az elhaladó cigányok gyerekeket rabolnak el.

Minderre Nagyezsda Demeter azt válaszolta: egyetlen oroszországi esetben sem erősítették meg, hogy ez valóban megtörtént volna. „Az igaz, hogy koldulnak, habár korántsem az összes cigány közösségre jellemző ez. A Szovjetunióban főleg a Kárpátokban, Moldvában élőkre jellemző ez. Az is tény, hogy sokan közülük nyakig benne vannak a kábítószer-kereskedelemben. Nem mintha ezzel csak a cigányok foglalkoznának. Vagyis a lényeg, hogy az adott bűncselekményt kell elítélni, nem pedig a gyanúsítottak nemzetiségére összpontosítani, mint például a kis Mária esetében.”- szögezte le a roma vezető.

Október 21-én a görög vizsgálóbíró úgy döntött, hogy a cigány házaspár, amely a kis Mariát nevelte, őrizetben marad. Ők maguk azt vallották a gyermekről, hogy bolgár cigányoktól kapták őt. A rendőrség közzétette a kislány fényképét, remélve, hogy az segít megtalálni igazi szüleit. A kislány csupán néhány szót tud roma nyelven. Úgy beszélik, hogy táncolni és kéregetni látták őt a városban.

Az incidens kiélezte a gyerekkereskedelem és a gyermekek kizsákmányolása körüli vitát. A rendőrség feltételezése szerint a 14 gyermekes családban, ahol Máriára rábukkantak, tizen nem vérszerinti gyerekek. A görög Gyerekmosoly jótékonysági szervezet, amely magához vette a kislányt, több mint 8 ezer telefonhívást kapott, köztük olyan családoktól, akik az eltűnt gyereküket keresik. A szervezet közleményében az áll, hogy a kislány jól van. Orvosi vizsgálatokon esett át, majd a szervezet egyik házába került.