rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Éleződik a harc a táblagépek piacán


Világ

Éleződik a harc a táblagépek piacán

Az Amazon, a Google és a Microsoft után az Apple és a Nokia is bemutatta újdonságait.
Az amerikai informatikai óriás két új készülékkel rukkolt elő: az egyik az iPad Air, amely jóval vékonyabb és könnyebb elődjénél, a másik a retinakijelzővel felszerelt Ipad Mini.

Bár az Apple-nek sok a konkurense, még mindig első a tabletek piacán. Az Apple más téren is támadásba lendült a konkurens Microsoft ellen: új operációs rendszerük és irodai programcsomagjuk is ingyenes lesz.

A Nokia is beszállt a táblagépek piacán folyó versenybe. Abu-Dhabiban több új okostelefon mellett bemutatták a finn cég első tabletjét, a Lumia 2520-ast, amely csatlakoztatható billentyűzettel jelenik meg, várhatóan a negyedik negyedévben.

A Nokia-tabletek gyártása a cég teljes hardverüzletágával együtt hamarosan a Microsofthoz kerül, de addig az amerikai cég saját tabletjeinek is versenytársat jelent.

Az elemzők várakozásai szerint idén már több táblagépet adhatnak el a világban, mint asztali számítógépet. Tavaly világszerte 120 millió kelt el, idén ennek másfélszerese várható.