rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

4,5 milliárd éves anyagra vadászik a Sólyom


4,5 milliárd éves anyagra vadászik a Sólyom

A Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) szakemberei azt mondják, sikeresen tesztelték újgenerációs aszteroidavadászukat, a Hayabusa-2-t, amely 2014-ben indulna a világűrbe.
Az a feladata, hogy mintákat gyűjtsön egy aszteroida felszínéről, és azokat hazahozza a Földre.

A Hayabusa-2 az 1999 JU3 nevű aszteroidát célozza meg, és olyan ütközőeszközt is visz magával, amely kis krátert tud fúrni a 920 méter hosszú űrvándor felszínén.
A Hayabusa-2 az első Hayabusa (magyarul sólyom) aszteroidavadász utódja. A tudósok remélik, sikerült kiküszöbölni azt a problémát, ami megakadályozta abban, hogy elég mélyre tudjon hatolni ahhoz, hogy megfelelő megfelelő minőségi mintát tudjon szerezni a 4,5 milliárd éves anyagból.

Takanao Saiki japán tudós azt mondja, az eszköz sebessége több mint 2000 méter per szekundum.

- Elégedettek vagyunk a teszteredményekkel. A mesterséges kráterből hozott minták új felismeréseket hozhatnak majd a világ keletkezésével kapcsolatban – hangsúlyozza a kutató.

A tudósok arra számítanak, hogy a Hayabusa-2-nek sikerül majd olyan mintákat begyűjtenie, amelyek a világegyetem kialakulásának korai szakaszából származnak. Azt remélik, aminosavakat is találnak majd, amelyek az élet építőelemei. A mintákat, ha minden a tervek szerint halad, 2020-ban hozza a Földre a Hayabusa-2 japán aszteroidavadász.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Növénybankok és virtuális kalandtúrák - természetvédő stratégiák

Növénybankok és virtuális kalandtúrák - természetvédő stratégiák