rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Mozambik ismét a polgárháború küszöbén


Mozambik

Mozambik ismét a polgárháború küszöbén

Mozambikban attól tartanak, hogy húsz év után kiújulhat az a konfliktus, amely korábban vérbe borította a délkelet-afrikai országot.

Az ellenzéki Renamo mozgalom hétfőn bejelentette, fölmondja a békeszerződést, válaszul arra, hogy előzőleg kormánykatonák megtámadták egyik őserdei bázisát. A rajtaütés elől az ellenzék vezetője a hegyekbe menekült.

- Elfoglalták elnökünk, Afonso Dhlakama házát – közölte a mozgalom szóvivője, Fernando Manzaga. – Az elnök még nem adott parancsot a válaszcsapásra, de elrendelte a bázis kiürítését.

A mozambiki polgárháborút lezáró bekeszerződést 1992-ben írták alá Rómában. A véres konfliktus a hetvenes évektől egymillió emberéletet követelt a volt portugál gyarmaton; az áldozatok közül sokan éhenhaltak. Ötmillió embert elűztek otthonából.

A feszültség már az év eleje óta éleződött, az ellenzék mostani bejelentése pedig – elemzők szerint – ismét a polgáháború szélére sodorta Mozambikot.