NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ma lenne 100 éves Robert Capa, a lánglelkű haditudósító

Ma lenne 100 éves Robert Capa, a lánglelkű haditudósító
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Robert Capa, akit minden idők egyik legnagyobb haditudósítójaként tartanak számon, ma 100 éve született Friedmann Endre Ernő néven Budapesten, 1913. október 22-én.

Capa szülei szabók voltak, a Kossuth Lajos utcában volt az üzlethelyiségük. Egy bátyja, László és egy öccse, Kornél volt, aki később szintén fényképész lett, és Cornell Capa néven futott be karriert. Bátyja hagyatékát is ő ápolta.

A későbbi haditudósító a Budapesti Madách Gimnáziumban végezte középfokú tanulmányait.

Robert Capa munka közben Fotó: Gerda Taro; Forrás: Wikimedia Commons

  1. Robert Capa-nak csak 1934-től kezdve hívatta magát, abban a reményben, hogy az amerikai hangzású név elősegíti majd karrierjét. Azért éppen erre esett a választása, mert a gimnáziumban magyar barátai cápának becézték széles szája miatt.

1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, végül Berlinbe költözött, ahol újságírást tanult, de végül az egyetemről zsidó származása miatt 1933-ban távozni kényszerült. Egy rövid időre visszatért Budapestre, de a növekvő antiszemitizmus miatt végül Párizsba emigrált.

Karrier
Capa (ekkor még Friedmann) a harmincas évek elején hobbifotósként kezdett képeket készíteni.

1934-ben megkapta első megbízását a francia Vu magazintól. Ezután haditudósítóként részt vett az 1936-os spanyol polgárháborúban, az 1938-as japán-kínai háborúban, a második világháborúban, 1950-ben az izraeli harcokban, végül halálát Vietnámban lelte.

Capa a II. világháború olyan kulcseseményeinél is jelen volt, mint amilyen London ostroma, a normandiai partraszállás vagy Párizs felszabadítása.

A Mai Manó Magyar Fotográfusok Háza blogján több világhírű sorozatát megtekinthetjük a D-Day alkalmával készült fotói a II. világháború egyik legfontosabb eseményének megrendítő dokumentumai , a Tour de France
-on készültek a ’30-as évek bicikliversenyének hangulatát őrizték meg a mulandóságnak, a Vadászat Hemingway-jelsorozat pedig nyugodt hangulatú képeken mutatják be az írót, akivel valójában zajos ivászatokon és partikon múlatta az időt a fényképész.

Bohémélet
Capa, mikor nem a harcmezőkön fotózott, bohém, nagyvilági életet élt. Egyik szeretője Ingrid Bergman volt, amit Capa életében titkolt, minderre csak később, Bergman önéletrajzi könyvéből derült fény. Isabella Rossellini, Bergman lánya több romantikus levelet is őriz, melyeket Capa küldött a dívának. Állítólag Capa Hemingway-hez fűződő kapcsolata is viharosan alakult, előfordult, hogy egy nő miatt veszett össze a két híresség.

Kattintson az index összeállításáért Capa figyelmereméltó és róla szóló fotóiból!

Világhír és kétségek

A világhírt a fényképész számára az a fotó hozta meg, amellyel cikkünket illusztráltuk : A milicista halála. A fotó megjelenésétől kezdve máig viták kereszttüzében áll. A képet első alkalommal 1936. szeptember 23-án a francia VU magazin közölte, majd több más fotója kíséretében a LIFE is megjelentette. A fotó eredetiségét sokan vitatják. Ahhoz, hogy a képet Capa készítette, nem fér kétség, azonban ahhoz már inkább, vajon valóban azon a helyszínen és azt az embert ábrázolja, amelyet a fényképész mondott.

A kép állítólag Federico Borrell García-t ábrázolja, a spanyol polgárháborúban a köztársaság-pártiak oldalán harcoló milicistát, amint épp találatot kap, és hátrahanyatlik a lövés erejétől.

Többen úgy gondolják, a kép nem valódi dokumentum, és azt próbálták bizonyítani, hogy Capa megrendezte a jelenetet.

A hivatalos álláspont szerint a kép eredeti, vagyis Capa valóban abban a pillanatban fotózta le a katonát, amikor az egy golyótól elesett a harcmezőn.

Úgy halt meg, ahogy élt

1954-ben a Life Indokínába küldte, hogy tudósítson az akkor már nyolc éve zajló függetlenségi háborúról.

HIRDETÉS

Május 25-én reggel egy francia ezreddel együtt gyalog indult útnak a laoszi határon felderítésre, ám a parancsnok határozott figyelmeztetése ellenére felmászott egy dombra- vesztére. Taposóaknára lépett, amely azonnal felrobbant, és megölte őt.

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” – hangzott el tőle több interjúban is az azóta a fotósok körében szállóigévé vált mondat.

A Mai Manó Ház blogjának összeállítása Robert Capa portréiból.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Világhírű lett a lomb nélküli magyar lombkoronasétány – ilyenek a valódiak: lélegzetelállító példák

Sértő állításokra hivatkozva feljelenti a magyar kormány a SPAR-t

A gyűlöletbeszéd kezelése is a kultúrharc részévé vált – interjú Berecz Tamás szakértővel