rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Váratlan utcai koncertet adott Paul McCartney Londonban


Egyesült Királyság

Váratlan utcai koncertet adott Paul McCartney Londonban

Egy kamion platójáról adott meglepetés utcai koncertet péntek kora délután Paul McCartney a londoni Covent Gardenben.

A Beatles 71 éves egykori basszusgitárosa húsz percet játszott zenekarával, a hétfőn megjelent új lemeze öt dalát adta elő.

Ez már a második hasonló koncertje volt, mivel épp egy héttel korábban a New York-i Times Square-en zenélt.

A mostani koncertet egy órával a kezdés előtt hirdette meg a Twitteren azzal a szöveggel, hogy “Fellépni készülök a Covent Gardenben. Ó, Baby!”, és így is kétezren mentek el megnézni.

- Pont itt voltunk a környéken, éppen enni indultunk, amikor a Twitteren olvastunk a koncertről, úgyhogy eljöttünk megnézni – mesélte a Stamfordból érkezett házaspár, Catherine és Graeme Turnville.

Egy másik, londoni néző megköszönte McCartney-nak és fantasztikusnak nevezte az ingyenes koncertet. – Még sosem láttam ennyi boldog arcot magam körül – mondta.

A zenészlegendának lánya, a divattervező Stella McCartney ajánlotta, hogy szervezzen a Beatles utolsó, egy ház tetején tartott 1969-es koncertjéhez hasonló fellépéseket új, New című lemezének népszerűsítésére. Amely az ilyen gerillaakciók nélkül is jól fogy, máris harmadik a brit sikerlistákon.