rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Irán bíztató ajánlatot tett Genfben a nagyhatalmaknak


Svájc

Irán bíztató ajánlatot tett Genfben a nagyhatalmaknak

Tartanak az Irán nukleáris programjáról szóló tárgyalások Genfben. A zárt ajtók mögött folyó egyeztetésről egyelőre annyi szivárgott ki, hogy Irán bíztató ajánlatot tett, amit a nagyhatalmak pozitívan fogadtak. Az ajánlat részletei azonban bizalmasak.

A hatok, azaz Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Kína és Oroszország képviselői bizonyítékot akarnak arra, hogy Teherán valóban nem gyárt atomfegyvert. A felek nagy áttörésre nem számítanak, elsősorban egy ütemtervben szeretnének megállapodni.

Az Európai Unió külügyi szóvivője azt mondta, hogy a Nyugat kézzel fogható bizonyítékokat akar.

- Optimistán állunk a tárgyalásokhoz. Olyan ajánlattal jöttünk, ami elősegíti a bizalomépítést, de ugyanilyen hozzáállást várunk Irántól is – mondta Michael Mann, Cathrine Ashton szóvivője.

A Nyugat azt is szeretné, hogy az Iránban dúsított urániumot szállítsák külföldre. Teherán eddig ezt elutasította.

A perzsa állam a tárgyalásoktól azt várja, hogy enyhítsenek az országot sújtó szankciókon, ezzel fellendülhetne Irán gazdasága.

Picture credits : European External Action Service – EEAS