rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kevesebb a zarándok Mekkában a MERS- koronavírus miatt


Szaúd-Arábia

Kevesebb a zarándok Mekkában a MERS- koronavírus miatt

A tavalyi 1,7 millióhoz képest idén csak 1,4 millió zarándok érkezett a szaúd-arábiai Mekkába, hogy megkezdje a hagyományos éves zarándoklatot.

A hívők számának csökkenését az úgynevezett MERS koranavírus, a közel-keleti légúti megebetegedés okozza. A helyi hatóságok a külföldi zarándokokból 20, a szaúdiakból 50 százalékkal kevesebbet engednek a szent helyekre a járványveszély miatt. A betegségnek eddig 60 halálos áldozata volt világszerte, amiből 51 ember Szaúd- Arábiában vesztette életét. A hivatalos jelentések szerint a zarándokok közül eddig még senki nem fertőződött meg.

A muzulmán hívők ma, az áldozati ünnep napján indulnak el a Mekkától 16 km-re fekvő Arafát-hegyhez. A kopár hegy meglátogatása a zarándoklat egyik legfontosabb pillére. Az ehelyütt végrehajtott fohászkodás az iszlám tanításai szerint különösen fontos, mert Allah ekkor a hívők minden kérését meghallgatja.