rendkívüli hír

Azerbajdzsánban a hatodik elnökválasztást tartják az ország függetlenné válása óta. Nagy valószínűséggel a jelenlegi elnököt, Ilham Alijevet fogják újraválasztani a harmadik ötvés terminusra is.

Két ellenzéki párt egy közös jelöltet indít most harmadik alkalommal, de nemzetközi megfigyelők szerint így sem fognak jelentős eredményt elérni. Az előrejelzések szerint Alijev elnök várhatóan ismét a szavazatok legkevesebb 90%-át szerzi meg.

Alijev 2003-ban vette át a hatalmat apja halála után, aki 1993 óta volt az ország vezetője. A mostani államfő 2009-ben úgy módosította az alkotmányt, hogy harmadszorra is újra lehessen választani őt. A választási eredmények kihirdetése tíz napon belül várható.