NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az óra, ami megmutatja, meddig élsz még

Az óra, ami megmutatja, meddig élsz még
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Tikker – ez a neve annak az Amerikában készített órának, ami előre megmondja, viselője mikor fog meghalni, olvasható egy internetes honlapon.

Az óra működési elve egyszerű: a hozzá mellékelt könyvben feltett több tucat kérdésre válaszolva, saját magunk becsüljük meg, hány hónapig vagy évig fogunk még élni. Ezután rögtön elkezdődik a visszaszámlálás, és akárhányszor is nézünk innentől kedve az órára, a pontos idő helyett azt látjuk, mennyi van még vissza az életünkből.

A karóra egyelőre még kísérleti stádiumban van. Készítői pénzgyűjtő kampányba kezdtek az interneten, mellyel összesen 25 ezer dollárt akarnak összeszedni. Kickstarter nevű oldalukon eddig kicsit több, mint 2000 dollárnyi felajánlást kaptak, de az érdeklődőknek még 30 napjuk van, hogy adakozanak és ezzel beszálljanak a projektbe.

Ha sikerül a határidőig összeszedni a hiányzó összeget, akkor megkezdik a tömeggyártást, 2014 áprilisára pedig akár már meg is vehetjük az előzetes becslések szerint mindössze 39 dollárba kerülő óránkat.

Az óra feltalálói szerint az elsődleges cél az, hogy a még visszalévő másodpercek folyását szemlélve a lehető legjobb döntéseket hozzuk meg. – Mégha az életünk a születésünk pillanatában kezdődik is, a Tikker létezésével arra hívja fel a figyelmet, hogy ebből az életből mindig a lehető legtöbet hozzuk ki és legyünk boldogok! – mondják az alkotók. A kérdés már csak az, hogy a közönség is ugyanezt fogja-e gondolni…

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Svéd alezredes: Putyin F-16-osokra vonatkozó fenyegetése a NATO-val való háború kezdete lehet

Az EU védelmi stratégiája az USA nélkül elképzelhetetlen, állítja a svéd külügyminiszter

Egy „migráns” lenézett gyerekéből szupersztár: Zlatan születésnapján limitált Ferrarikkal ünnepel