rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Lelőtték a jemeni német nagykövetség munkatársát


Jemen

Lelőtték a jemeni német nagykövetség munkatársát

Ismeretlen fegyveresek lelőtték a jemeni német nagykövetség egyik dolgozóját a fővárosban, Szanaa-ban. A helyi hatóságok úgy vélik, hogy a külképviselet biztonsági személyzetéhez tartozó férfival az al-Kaida végzett. Az al-Arabiya hírtelevízió értesülései szerint a gyilkosság után megpróbálták elrabolni Carola Müller-Holtkemper nagykövetet, ezt azonban sem a német külügyminisztérium, sem a jemeni rendőrség nem erősítette meg. A diplomata nemrég érkezett Jemenbe, néhány nappal ezelőtt adta át megbízólevelét Abd Rabbuh Mansur Hadi jemeni elnöknek. A szemtanúk beszámolója alapján a terroristák kitervelték a gyilkosságot.

- Három ismeretlen férfi sétált be az áruházba, körülbelül 10 percig követték a későbbi áldozatot, aki később kitolta a bevásárlókocsiját a parkolóba. A támadók ekkor elkezdtek lőni a biztonsági őrökre, akik bemenekültek az épületbe. A férfi így egyedül maradt, senki nem védte meg. A mellkasát és a fejét lőtték meg, majd elmenekültek – magyarázta Ali Faiz, az egyik szemtanú.

Nem sokkal a hétvégi gyilkosság előtt – szintén a fővárosban – elrabolták az UNICEF sierra leone-i munkatársát. A hatóságok szerint ezt az akciót is az al-Kaida követte el.