rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újabb kieső az okostelefonpiacon


Gazdaság

Újabb kieső az okostelefonpiacon

Az okostelefonok versenyében tovább erősít a Samsung, az Apple csak kicsivel marad le, de a kisebb gyártók lába alól sorra csúszik ki a talaj. A Balckberry és a Nokia után a HTC lehet a következő kieső.

Eközben a Samsung jó úton halad afelé, hogy újabb rekord nyereségről számoljon be. A világ legnagyobb okostelefongyártója, az idei harmadik negyedévre 9,4 milliárd dolláros profitot vár, ami éves alapon 25 százalékos növekedés.

Csakhogy ezúttal nem az okostelefon üzletág segíti a növekedést – ezen a piacon ugyanis lassul a cég növekedése – hanem a chipgyártó üzletág, ahol nincs valódi versenytársa a cégnek.

Az okostelefon piacon egyre erősebb a verseny, a Samsung és az Apple egymást túllicitálva igyekeznek az olcsóbb modellekre és a fejlődő piacokra összpontosítani, miközben olyan újdonságok is kellenek már a sikerhez, mint például az okoskaróra.

A változó sikerrel folyó versenyben az Apple ismét javított: rekord mennyiséget adott el a legújabb modelljeiből az első hétvégén. Ez ismét növeli a várakozásokat a cég eredményeivel kapcsolatban, a negyedéves számokat több mint két hét múlva teszi közzé a vállalat.

A kisebb gyártók azonban egyre csökkenő eséllyel vesznek részt az éleződő küzdelemben, a HTC például a történetében először veszteségről számolt be éppen az erősödő verseny és az ellátási gondok miatt. A cég a piaci értékének 90 százalékát elveszítette 2011 óta, tehát a Balckberry és a Nokia után látszólag a következő vesztes az okostelefon piacon.