rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Folytatják a hajótörésben eltűntek keresését Olaszországban


Olaszország

Folytatják a hajótörésben eltűntek keresését Olaszországban

Legkevesebb 110 halálos áldozata van a szicíliai Lampedusa szigete mellett elsüllyedt bevándorlóhajónak.

A mintegy 500 afrikai menekültet szállító hajó kigyulladt, majd elsüllyedt a földközi-tengeri sziget közelében. 155 embert sikerült élve kimenteni, de kétszáz embert továbbra is keresnek.

A szerencsétlenül járt bevándorlóknak, több környékbeli halászhajó is a segítségére sietett – köztük egy olasz férfi is.

- Nem tudtuk őket kihúzni a vízből mert nagyon csúszott a kezük. 20 embert tudtunk megmenteni, ami közel egy órába telt. A többieket gyorsan elnyelte a tenger – mondta.

- Látni ez embereket, amint felemelt kezekkel segítséget kérnek- nagyon szörnyű volt – emlékezett vissza az egyik elsőként érkező halászhajó kapitánya, aki 45 ember életét mentette meg.

Az olasz belügyminiszter, Angelino Alfano az EU közbelépését és segítségét sürgette, azt hangsúlyozva, hogy a szicíliai sziget határa egyben az Unió határa is.

- Európának végre főszereplővé kell válnia ebben a történetben. Mert vagy elvállaja a főszerepet vagy többé nem mondhatjuk el, hogy jó és egymást támogató kapcsolat van közöttünk. Azt akarjuk, hogy Lampedusa határa ne Olaszországé, hanem Európáé legyen.

A többnyire szomáliai és eritrei menekülteket szállító hajó motorja meghibásodott és a hajó utasai azért gyújtottak tüzet, hogy felhívják magukra a partiőrség figyelmét. A hajó ezután vált a lángok martalékává, majd elsüllyedt.

Enrico Letta olasz kormányfő péntekre nemzeti gyásznapot hirdetett.