rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nobel- békedíjjal jutalmaznák Putyint


Oroszország

Nobel- békedíjjal jutalmaznák Putyint

A Nobel-békedíj egyik nevezettjének javasolta Vlagyimir Putyin orosz elnököt egy érdekvédelmi csoport. Az orosz lobbiszervezet (magyarul a Világ Népei Lelki Egységének és Együttműködésének Nemzetközi Akadémiája) szerepel azon a listán, amely javaslatokat tehet a Nobel–békedíj jövendőbeli birtokosára.

Az egyesület a jelölést azzal indokolta, hogy az orosz elnöknek oroszlánrésze van abban, hogy végül tető alá hozták a megállapodást, amely vegyifegyvereinek átadására kötelezte Szíriát, és ezzel elkerülhetővé vált a közel-keleti ország elleni nemzetközi fellépés-- írja az Independent brit napilap.

- Ez egy meglepő döntés – mondta az Euronews újságírójának Szergej Nikitin, az Amnesty International emberi jogvédő szervezet moszkvai irodájának vezetője a felterjesztésről. – Putyin semmi olyat nem cselekedett a világ békéje érdekében, amely igazolhatja ezt a nevezést.

A jogvédő szervezet képviselője úgy gondolja, Putyin kezdeményezése mindössze egy lépés a szíriai helyzet békés rendezése felé, amelyről egyelőre nem lehet tudni, miként fog végződni.

Az irodavezető az Euronews-nak azt mondta: az Amnesty International korábban már többször is felkereste az orosz illetékeseket, kérve, hogy állítsák le a Szíriába irányuló fegyverszállítmányokat. Nikitin szerint megkereséseikre azonban nem is reagáltak a hatóságok, de többször is hangsúlyozták egyéb fórumokon, hogy szerződés köti őket a szállítmányok teljesítésére.

De az a tény, hogy Oroszország látja el fegyverekkel Szíriát, valamint az orosz elnök egyéb, vitatható és békésnek semmiképp nem nevezhető fellépései – mint például politikai ellenfeleinek bebörtönzése vagy a homoszexuálisokat hátrányosan érintő orosz törvények – nem érdeklik a lobbicsportot, amely Putyint a Nobel-békedíjasok között szeretné tudni.

A szervezet a Nobel-díjat odaítélő bizottságnak küldött levele szerint “Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, mint a világ egyik legnagyobb nemzetének vezetője, erőfeszítéseket tesz a béke és a nyugalom fenntartásának érdekében, nem csak saját országában, hanem minden más esetben is, ahol konfliktus lehetősége merül fel a világon” – olvasható a New York Times-ban.

A nevezést több orosz közéleti személyiség és politikus is támogatja, többek között a népszerű orosz énekes, egyben parlamenti képviselő, Joszif Kobzon. Ő Putyint Barack Obamához hasonlította, aki 2009-ben kapott Nobel-békedíjat “miközben ő volt az, aki kezdeményezte és elfogadta Amerika beavatkozását Irakban és Afganisztánban, most pedig egy Szíra elleni invázióra készülődik. A mi elnökünk, aki megpróbálja megakadályozni a vérontást és politikai párbeszéddel, diplomáciai csatornákon keresztül megoldani a konfliktust, sokkal méltóbb erre a címre”- idézi a férfi által egy sajtótájékoztatón elmondottakat a New York Times.

Az idei Nobel-békedíj nyertesének nevét október 11-én fogják bejelenteni. A 2014-es Nobel- békedíj jelölések beküldési határideje jövő év február.