rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Aggódnak a spanyolok a földrengéssorozat miatt


Insight

Aggódnak a spanyolok a földrengéssorozat miatt

Aggódó helybeliek az utcán Spanyolország keleti partvidékén, ahol csak az elmúlt éjjel húsz kisebb földregést észleltek.

Délelőtt a kormány megerősítette, amiről az emberek már napok óta amúgy is beszélnek.
Azt, hogy a szokatlanul erős szeizmikus tevékenységet egy közeli tenger alatti földgáztározó feltöltése okozza.

A Valenciai-öböl partvidéke sűrűn lakott, ráadásul két atomerőmű is van a környéken. – Otthon voltam a fiammal, amikor a föld megmozdult. Csak néztünk egymásra ijedten – mondta egy járókelő.

- Mozogni kezdett a csillár, azután az ágy is. Pár másodpercig tartott az egész, de erős rengés volt. Borzasztóan megrémültünk – mesélte egy másik szemtanú.
A munkálatokat már napokkal ezelőtt leállították a tározónál.

- Addig nem végezhetnek semmiféle tevékenységet, amíg meg nem bizonyosodunk arról, hogy nem fenyeget újabb földrengés – ígérte Isabel Bonig, a tartományi kormány illetékese.
Maga a tengeri platform csupán 22 kilométerre van a szárazföldtől.

A milliárdos beruházással épülő tározót jövőre akarták üzembe helyezni; itt tárolnák Spanyolország teljes napi földgázszükségletének a harmadát.

Az eljárás lényege az, hogy a földgázt folyékony állapotban juttatják be a víz alatti tározóba.

- A gáz befecskendezése okozhatta az első, kisebb földmozgásokat – magyarázta Mariano Marzo, a Barcelona Egyetem geológusa. – Ettől újabb folyamatok indultak be a föld alatt, és ezek már erősebb rengésekhez vezettek.

Két hét alatt háromszáznál is több földrengést tapasztaltak, a legnagyobb 4,2-es erősségű volt a Richter-skálán.

A Földközi-tenger spanyol partjainál történt földrengések okairól az euronews Luis Suárezt, a Spanyol Geológusok Kollégiumának elnökét kérdezte.

Euronews: Elmondaná nekünk, pontosan mi is az a Castor nevű, tenger alatti földgáztározó, amelynek feltöltését összefüggésbe hozták a földrengésekkel?

Luis Suárez: Egy kiapadt, tenger alatti olajtartó kőzetréteget alakítanak most át gáztározóvá. Csak innen 1973 és 1989 között 56 millió hordónyi olajat termeltek ki. Pont most kezdték gázzal feltölteni a tenger alatti rétegeket. Ezekben tárolják majd az Ibériai-félsziget földgázkészletének harmadát, ezzel oldják meg az eddigi tárolási problémákat. A tározó mindössze 22 kilométerre van a szárazföldtől, jövőre nyílik meg, és 1,1 milliárd euróba kerül a teljes beruházás. Csak ebből a tárolóból ötven napig lehetne fedezni Spanyolország teljes gázfogyasztását. És nem mellékesen, az OECD azt ajánlotta tagállamainak, hogy minimum 92 napra elegendő gáztartaléka legyen.

- Tényleg lehet kapcsolat földrengések és a gáztározó feltöltése között? Szeptember közepe óta több mint háromszáz rengést észleltek a környéken.

- Egy olyan régióról beszélünk, amelyben korábban soha nem volt a mostanihoz hasonló hosszúságú és erősségű földrengéssorozat. Ráadásul a földrengés epicentruma és hipocentruma – vagyis középpontja és az a hely a Föld belsejében, ahol a földrengés vagy föld alatti robbanás energiája felszabadul – épp a gáztározó közvetlen környékén volt. Ennyiből már alapos következtetéseket lehet levonni arra, hogy kapcsolat van a gáztározó feltöltési munkálatai és a földmozgások között. Mindazonáltal még egy sor vizsgálatnak meg kell erősíteni azokat a bizonyítékokat, amelyeket a spanyol hatóságok máris elismertek. Csak így lehet megállapítani, milyen tévedések, hibák vagy hibasorozatok okozhatták a földrengéseket, amelyek oly nagy riadalmat keltettek a lakosságban.

- Milyennek képzeljük ezeket a tároló medencéket? Üres, tenger alatti üregeknek?

- Valójában ezek egyfajta szivacsszerű kőzetek, amelyek víz helyett gázt szívnak fel. Nagy mennyiségben fodul elő kalcium a kőzetben, ez adja a szivacshatást. Ide fecskendeznek be gázt a már kitermelt olaj helyére. Szóval, nem egy szabályos üregről van szó, hanem nagyon apró lyukakkal teli kőzetről, ahová a gázt befecskendezik.

- A nagyobb rengések a Richter skála szerinti 4,1-es és 4,2-es erősséget is elérték. Az emberek meglehetősen aggódnak. Ráadásul a tározóhoz és a földrengések epicentrumához viszonylag közel két atomerőmű is van, az egyik Vandellosban, a másik Ascoban. Megalapozottnak tartja az emberek aggodalmát? Van ok a félelemre?

- A követlező két-három hónapban is előfordulhatnak még földmozgások, de a Richter skála szerinti 4,1-es erősségűnél azért kisebbek. Az pedig nagyon valószínűtlen, hogy ennél erősebb, mondjuk 4,2-es földrengés legyen még egyszer errefelé. Ami pedig az atomerőművek miatti aggodalmakat illeti, Spanyolországban, különösen a Földközi-tengerhez közelinek mondható vidékeken az atomlétesítményeket úgy tervezték meg, hogy azok ellenálljanak a mostaninál sokkal nagyobb, mondjuk a Richter-skála szerinti 6-os vagy 7-es földrengéseknek is. És őszintén mondom, ilyenek megtörténte szinte teljesen kizárható.