NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Svédországban a legjobb megöregedni

Svédországban a legjobb megöregedni
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Havi fizetések, nyugdíj, egészségügyi ellátás, oktatás, környezet – egyebek mellett ezeket vették figyelembe a ENSZ Népesedési Alapjának szakértői, hogy megalkossák a világ öregség-figyelő indexét, azaz a Global AgeWatch indexet.

91 országban vizsgálták, hogy milyenek az idősek életkörülményei, hogyan töltik napjaikat milyen az életminőségük, milyen lehetőségeik vannak. Az összesen 13 különböző szempont alapján felállított lista szerint Svédországban a legjobb megöregedni.

Második helyen Norvégia áll, míg a harmadik Németország. A lista legalján Afganisztán található, a közép-ázsiai országot Tanzánia és Pakisztán előzi meg.

A 91 országot felsorakoztató tanulmány középmezőnyébe, összesítésben a 40. helyre került Magyarország. A Global AgeWatch szerint a jövedelembiztonság szempontjából hazánk a 19. helyen áll, az oktatás és foglalkoztatottság tekintetében a 39. Az vizsgálatot végzők az egészségügyi ellátást tartják Magyarország gyenge pontjának, e szerint a 65. helyen végeztünk.

A szomszédaink közül Ausztria az előkelő 11. helyen áll, Szlovénia a 20., Horvátország a 41., Románia a 48., Szlovákia a 49., Szerbia a 64., Ukrajna a 66.

Egyszer mindenki megöregszik

2050-re a világ népességének nagy része az idősödő korosztályt képviseli, a számuk meghaladja majd a 15 év alattiakét. Az elöregedő társadalmak már most komoly gondot jelentenek például Japánnak, ami jelenleg a lista 10. helyén szerepel.

Az ENSZ Népesedési Alapjának ez az első, az öregségi jólétet vizsgáló tanulmánya. A kutatók szerint ezzel átláthatóbbá teszik, hogy melyik országnak milyen társadalmi problémákkal kell megküzdenie.

A listán egyébként meglepő módon több dinamikusan fejlődő ország is hátrébb került a vártál. Például Oroszország csak a 78., míg India a 73,., Törökország a 70. Őket megelőzi Kína a maga 35. helyével, de Grúzia a 37. vagy Vietnam az 53. helyével is. A Global AgeWatch ezt azzal magyarázta, hogy nem a vagyon és az anyagi jólét volt az egyetlen, amit figyelembe vettek.

Az első 10 helyezett:

1. Svédországban
2. Norvégia
3. Németország
4. Hollandia
5. Kanada
6. Svájc
7. Új-Zéland
8. USA
9. Izland
10. Japán

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bárki küldhet majd üzenetet a világűrbe egy új kezdeményezésnek köszönhetően

Megtalálták a nyáron eltűnt francia kisfiú maradványait

Guterres teljes támogatásáról biztosította az UNRWA-t