rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Antiszemitizmus-konferencia Budapesten


Magyarország

Antiszemitizmus-konferencia Budapesten

A Holokauszt-tagadás és az egyre erősödő antiszemitizmus állt a középpontjában annak a konferenciának, amelyet a Tom Lantos Intézet szervezett a magyar Parlamentben.

A többnapos nemzetközi rendezvényen magasrangú diplomaták foglaltak állást a csaknem 70 évvel ezelőtti magyarországi zsidóüldözéssel és a mostani magyarországi antiszemitizmussal kapcsolatban.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy Magyarország tanult a múltból. Ami azt jelenti, hogy nem engedi még egyszer megtörténni azt, amiért a korabeli magyar kormányt súlyos felelősség terheli. A magyar demokrácia megvédi magát – mondta -, és megvédi minden állampolgárát azoktól, akik gyűlöletet akarnak kelteni.

A sportsérüléséből lábadozó kormányfő helyettese kitért a közelmúlt zsidóellenes megnyilvánulásaira, és úgy fogalmazott, hogy a Jobbik komolyan veszélyezteti a demokráciát.

Magyarországon legutóbb szeptember 17-én történt antiszemita incidens, ezúttal Szegeden. Valaki vagy valakik szappandarabokat fúrtak bele a zsinagóga főbejárata előtti kerítésbe arra utalva, hogy az áldozatokból a náci Németország haláltáboraiban szappant főztek.

A konferencián részt vett a görög külügyminiszter helyettese is, aki arról számolt be, hogy sikerült fogást találniuk a görög neonáci párton.