rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Arany Hajnal: támadásba lendült a görög kormány


Görögország

Arany Hajnal: támadásba lendült a görög kormány

Megvonná az állami támogatást az Arany Hajnal nevű neonáci párttól a görög kormány. Ez konkrétan 873 ezer euró mínuszt jelentene idén Görögország harmadik legnépszerűbb politikai erejének.

A kabinet hétfőn már a parlament elé is terjesztette indítványát, amely szerint minden olyan párt elesik az állami támogatástól, amelynek tagjai – tehát nem csak vezetői és parlamenti képviselői – közül bárki ellen bűncselekmény gyanújával indul per.

A döntést azzal indokolta a görög miniszterelnök-helyettes, hogy a demokrácia nem pénzelheti saját ellenségeit. Úgy gondolja, hogy ha egy politikai párton belül bűnszervezet működik, annak következményekkel kell járnia. Hozzátette azt is, hogy óriási baklövés lenne bárki részéről az, ha az erőszakos náci akciókat a gazadsági válság természetes velejárójának tekintené.

Az Arany Hajnal nevű szélsőjobboldali párt az elmúlt öt-hat évben lett igazán népszerű, tavaly a parlamentbe is bekerült Görögországban. Tagjai elsősorban bevándorlókat zaklatnak, erőszakos razziáik közismertek.

Egy szeptember közepi gyilkossággal fogyott el a politikai türelem: az Arany Hajnal egyik szimpatizánsa megölt egy közkedvelt, antifasiszta rappert.

A párt hiába tiltakozik mondván, hogy nincs köze a gyilkossághoz, 6 parlamenti képviselője és 14 további tagja őrizetbe került. Az ügyészség bűnszervezet létrehozásával vádolja az Arany Hajnal vezetését Görögországban.