rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egy amerikai Berlinben 1933-ban


Kultúra

Egy amerikai Berlinben 1933-ban

Több mint hetven éven át porosodott a Belga Királyi Filmarchívumban az első amerikai náciellenes dokumentumfilm, a Hitler’s Reign of Terror. Azt sejtették, hogy ott van az egyetlen megmaradt kópia, de hetven éven át nem látta senki. A film 1933-ban készült, és egy évvel később bemutatták Amerikában.

- 1939-ben valaki megpróbálta a filmet Belgiumban forgalmazni, de sajnos elkésett vele. A német megszállás miatt dobozban maradt. A hetvenes években kerülhetett a királyi filmarchívumba, ahol rábukkantunk. Tudtuk, hogy itt van, és azt is, hogy ez az egyetlen kópia – magyarázta Nicola Mazzanti, az archívum igazgatója.

Cornelius Vanderbilt, a legendás holland származású amerikai hajó- és iparmágnás Vanderbilt ükunokája, 1933-ban forgatott Németországban, közvetlenül Hitler hatalomrajutása után.
Az amerikai író, producer még egy rövid személyes találkozót is meg tudott szervezni Adolf Hitlerrel. Arra ugyan nincs bizonyíték, hogy ez a találkozás valóban megtörtént, egy biztos, Vanderbilt azon kevesek egyike volt, akik szabadon forgathattak akkor még Németországban.

- Azt gondolom, két évvel később már nem kapott volna engedélyt. Ekkor azonban még nem akadályozták meg a forgatást – mondta Roel Vande Winkel történész.

A megtalált kópia a belga vámhivatalban vészelte át a náci megszállást és a háborút. A 1970-es években átvitték a királyi filmarchívum pincéje, ahol két éve bukkantak rá a kurátorok. A filmet október 26-n mutatják be a New York-i Modern Művészetek Múzeumában.

Bővebben:
http://www.moma.org/visit/calendar/film_screenings/19318

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Vajon mire képes az apa, akinek elrabolták a gyermekét?

Kultúra

Vajon mire képes az apa, akinek elrabolták a gyermekét?