rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Mélyben a Muzulmán Testvériség népszerűsége


Egyiptom

Mélyben a Muzulmán Testvériség népszerűsége

Nem ismeri el az egyiptomi bíróság azon döntését a Muzulmán Testvériség, amely a szervezetet eltiltja minden tevékenységétől, és elkobozza vagyonát. A mozgalom fellebbez a döntés ellen, amelyet a kairói bíróság néhány nappal ezelőtt hozott.

Szakértők szerint az, ahogyan a volt elnököt eltávolították a hatalomból, Morszi pártja számára is meghatározta az irányt.

- Az ítéletet törvény alapján hozták, vagyis jogi alapjai vannak, nem politikai döntés volt – vélekedett Asaharaf Mohamed jogi szakértő.

Egy éve a Testvériség még Egyiptom legnagyobb politikai erejének számított. Többségük volt a parlamentben, az államfőt is ők adták, az alkotmány is az ő szájuk íze szerint íródott. Mára törvényen kívülre kerültek, több mint ezer tagjuk van börtönben.

- Az emberek előtt leszerepeltek, senki nem foglalkozik már velük, és ez elszomorító, nem szabadott volna idáig jutni. De az ő hibájuk, hogy ez történt – mondta egy kairói férfi.

A hatóságok a Muzulmán Testvériség napilapját is felszámolták. A Szabadság és Igazság újságírói az utóbbi hónapokban azt próbálták elérni, hogy Mohamed Morszit helyezzék vissza a hatalomba, és tegyék semmissé az általuk katonai puccsnak minősített hatalomátvételt.

A nagy kérdés az Euronews tudósítója, Mohamed Shaikhibrahim szerint az, hogyan érhető el egy, az egész országot átfogó nemzeti megbékélés, miután megszületett a döntés, hogy eltávolítják az évtizedek óta stabilan a politika színterén tartózkodó Muzulmán Testvériséget.