rendkívüli hír

Ismét vizsgálódnak az ENSZ ellenőrei Szíriában

Éppen ezt olvassa:

Ismét vizsgálódnak az ENSZ ellenőrei Szíriában

Betűméret Aa Aa

Visszatértek Szíriába az ENSZ szakértői, hogy folytassák vizsgálataikat a szíriai polgárháborúban elkövetett vegyifegyver-támadással kapcsolatban. A legalább 8 ellenőrt szállító konvoj szerdán délelőtt érkezett meg Damaszkusz belvárosába.

A világszervezet szakértői a múlt héten megállapították, hogy Damaszkusz környékén augusztus 21-én szaringázt vettetek be, ami több száz ember halálát követelte. Szakmai véleményüket több nyugati ország úgy értelmezte, hogy a szíriai kormány áll a támadás mögött

Az orosz duma nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke szerint felesleges feltételezésekbe bocsátkozni és a genfi megállapodás résztvevőinek elsősorban arra kellene koncentrálnia, hogy Szíria megsemmisítse vegyifegyvereit.

- Sokszor, amikor az Egyesült Államok nyilatkozik, úgy tűnik számunkra, hogy nekik a vegyifegyverek kérdése csak egy mellékes ügy és ami igazán foglalkoztatja őket az az Aszad-rezsim megdöntése – fogalmazott Alekszej Puskov.

A jelenleg zajló ENSZ közgyűlésen is felszólaló török elnök, Abdullah Gül szerint nem szabad Aszadnak megengedni, hogy megússza a felelősségrevonást.

- Ez a konfliktus nem a vegyifegyverek használata miatt kezdődött és nem is fog befejeződni egy megállapodás miatt. A szíriai vegyifegyverek elpusztításáról szóló megállapodás nem engedheti meg a rezsimnek, hogy elkerülje a felelősségrevonást más bűncselekményekért.

A török elnök arra is emlékeztetett, hogy közel 110 ezer ember halt meg és több mint kétmillió állampolgár hagyta el az országot az immár két és fél éve tartó konfliktusban.