rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Börtönbe mehet Nicolas Sarkozy?


Franciaország

Börtönbe mehet Nicolas Sarkozy?

Jussanak már végre egyetértésre: most akkor a kampányomat a pakisztáni tengeralattjárók legénysége, a líbiai diktátor Kadhafi vagy Bettencourt asszony finanszírozta? Nicolas Sarkozy egy éve még így szellemeskedett az ellene indult eljárásról. A Bettencourt-ügyben azonban már döntött a bíróság.

A bordeaux-i fellebbviteli bíróság elutasította Nicolas Sarkozy fellebbezési kérelmét. A gyanú szerint a volt francia államfő 2007-es választási kampányát illegálisan finanszírozták. Az ügyészség úgy véli, hogy Sarkozy és stábja kihasználta Európa leggazdagabb asszonyának, Liliane Bettencourtnak megromlott egészségi és szellemi állapotát, hogy pénzt csikarjanak ki tőle.

A bíróság elfogadta azt a szakvéleményt, amelyik szenilisnek mondja ki a L’Oréal kozmetikai óriás 90 éves tulajdonosát. A vád alapja tehát a “megrendült állapottal való visszaélés” lesz.

A 2007-es elnökválasztási kampány alatt, a L’Oréal kozmetikai óriás tulajdonosa állítólag 150 ezer eurót adott Sarkozy-nek. A francia törvények értelmében azonban magánszemély egy pártnak évente maximum 7600 eurót, míg egy jelöltnek 4600 eurót adhat.

Az ügyben 12 ember ellen folyik eljárás, érintett az egykori francia pénzügyminiszter, Eric Woerth is.

Az ügyvédek elfogultsággal gyanúsították meg a bíróságot, majd a Liliane Bettencourt-ról készült orvosi szakvélemény hitelességét, valamint a szakértők pártatlanságát kérdőjelezték meg.

Ha Sarkozy-t bűnösnek találják, akár 3 év börtönbüntetést is kaphat.

És az egykori rendőrségi ügyei itt nem állnak meg. Egy másik per is folyik ellene, melyben azzal gyyanúsítják, hogy az egykori líbiai diktátor, Kadhafi is részt vett a 2007-es kampány finanszírozásában, illetve a 2002-es pakisztáni merénylet, a Karachi-ügy is a listán van.

A fellebbviteli bíróság döntését Sarkozy és ügyvédjei nem kommentálták. Több ellenzéki és jobboldali politikus viszont a volt elnök elleni lejáratóhadjárattal vádolta meg a francia igazságszolgáltatást.