rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az összes túsz kiszabadult, de sokakat még keresnek Nairobiban


Kenya

Az összes túsz kiszabadult, de sokakat még keresnek Nairobiban

Visszafoglalta a megszállt üzletközpontot a kenyai hadsereg Nairobiban.

Az al-Shabab iszlamista terroristái szombat délben törtek be az elegáns üzletközpontba, és ott vaktában nyitottak tüzet, majd túszul ejtettek több mint 30 embert. A hadsereg hétfőn mindnyájukat kiszabadította.

A kenyai belügyminiszter hétfőn éjjel azt is közölte, hogy a katonák megrohamozták az épületet, és emeletről emeletre haladnak. A terroristák közben tüzet gyújtottak, de ezzel nem sikerült visszaverniük az ostromot.

A rohamosztag két terroristát megölt. Hatósági forrás szerint az egyikük egy fehér nő volt. Egy súlyosan sebesült fegyveres röviddel azután halt meg, hogy elfogták.

A kenyai határátkelőkön szigorított az ellenőrzés, eddig tizen kerültek őrizetbe.

Kenya alelnökét a Nemzetközi Büntető Bíróság egy hétre hazaengedte Hágából, ahol a 2009-es törzsi összecsapások miatt fogták perbe. William Ruto Nairobiban hétfőn a terrorizmus elleni könyörtelen fellépésről és a gyászolók fájdalmáról beszélt.

Hivatalos adatok szerint a három napja kezdődött terrorakcióban 62-en haltak meg, és több mint kétszázan megsebesültek. A kenyai Vörös Kereszt úgy tudja, hogy 63 embert még keresnek Nairobiban.