rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az iráni elnök beszédére vár a nemzetközi diplomácia


Irán

Az iráni elnök beszédére vár a nemzetközi diplomácia

Tárgyalóasztalhoz ül az iráni diplomácia vezetője az ENSZ Biztonsági Tanácsának 5 állandó tagjával az ENSZ éves közgyűlésén New Yorkban, hogy ismét napirendre vegyék az iráni nukleáris program hosszú ideje megoldatlan ügyét.

Irán nyáron megválasztott elnöke, a konzervatívok között mérsékeltnek számító Haszan Rohani a közelmúltban többször is kijelentette, hogy a lehető leggyorsabb megegyezésre törekszik a nyugati hatalmakkal az iránt sújtó szankciók feloldása érdekében. Ugyanakkor a nemzetközi diplomáciától tiszteletet és önmérsékletet vár el.

Washingtoni források szerint nem lehetetlen, hogy az amerikai és az iráni elnök is megbeszélést folytat majd az ENSZ-közgyűlés idején, márpedig csúcstalálkozóra a két állam között 1970 óta nem volt példa. Elemzők szerint a két elnök konzultációja a szíriai konfliktus megoldásában is fontos szerepet játszhatna.

Az emigráns irániak nem hisznek a reformokat ígérő Rohaninak. Az ENSZ-küldöttségek érkezésére időzített indulatos tüntetésükön hazugnak és terroristának nevezték őt mondván, hogy se szándéka se hatalma változtatni bármin is Iránban.

Az egyik tiltakozó azt mondja, Iránnak igazi forradalom kell, szabadság és demokrácia.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az iráni külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után úgy nyilatkozott, hogy azt eredményesnek tekinti. Cathrine Ashton annyit tett hozzá, hogy az iráni atomprogram részleteiről New Yorkban nem lesz szó. Ezek megvitatására a tervek szerint októberben Genfben kerül majd sor, mégpedig ugyanebben a körben.

Az iráni elnök kedden beszédet mond majd az ENSZ közgyűlés előtt. Az Euronews helyszíni tudósítója arra emlékeztet, hogy Haszan Rohani elődjének, Mahmud Ahmadinezsádnak a felszólalásáról a küldöttek kivonultak. Stefan Grobe szerint ez most nem így lesz, mert mindenki bízik abban, hogy Haszan Rohani a kulcs ahhoz, hogy a Közel-Kelet előtt új perspektíva nyíljon.

Az összes túsz kiszabadult, de sokakat még keresnek Nairobiban

Kenya

Az összes túsz kiszabadult, de sokakat még keresnek Nairobiban