rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Túszdráma Kenyában: még nincs vége!


Kenya

Túszdráma Kenyában: még nincs vége!

Túszaik többségét elengedték a kenyai főváros luxusplázáját másfél napja megszálló szomáliai terroristák. A kenyai hadsereg méterről méterre foglalja vissza az áruház épületét.

Az ugyanis nem tudni, hogy még hányan lehetnek fogságban, hol és hányan vannak a terroristák.

Közben 68-ra emelkedett a terrortámadás halálos áldozatainak száma, miután a mentőalakulatok rátaláltak kilenc holttestre.

A zömében izraeli tulajdonú, elegáns üzletközpontból több mint ezer embert már kihoztak a rendőrök és a katonák, miközben többen a maguk erejéből szabadultak ki.

Legutóbb öt francia állampolgárnak sikerült kijutnia. Úgy tudni, hogy izraeli szakértők is részt vesznek a fegyveres csoport likvidálásában.

Szemtanúk szerint a terrorsiták tíz-tizenöten lehetnek, és vannak köztük nők is. Egyikük állítólag az akció irányítója.

Az al-Kaida kötődésű al-Shabab csoport azt közölte, harminchat embert ejtett túszul, és azt követeli, hogy Nairobi vonja ki mintegy négyezer katonáját Szomáliából.

A terrortámadásban külföldiek is meghaltak, és a kenyai elnök unokaöccse, illetve annak menyasszonya is. Uhuru Kenyatta arra kéri a nemzetközi közösséget, hogy a brutális támadás miatt ne tartsák távol a turizmussal túlélő Kenyától állampolgáraikat.