rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kik az Al-Shabab tagjai?


Szomália

Kik az Al-Shabab tagjai?

Az Al-Shabab ifjúságot jelent, de ez a neve az egyik legradikálisabb, legfanatikusabb iszlám csoportnak is, amelyet Szomáliában 2006 óta számon tartanak. Céljuk eredetileg az iszlám állam létrehozása volt, amelyben az egyedüli vezérelv a saría, azaz az iszlám vallási-, és jogrendszer. Egy terrorszervezetről van szó, amely 2008 után Szomália nagy részét ellenőrzése alá vonta.

Kenyai és etióp csapatok 2011-ben az Afrikai Unió segítségével az Al-Shababot kiűzték Mogadisuból és Szomália többi városából. Az iszlamista milícia a gyéren lakott vidékekre vonult vissza és onnan indított terrorakcióikat – “kilakoltatásukért” pedig többek között Kenyán állnak bosszút.

- Az Al-Shabab vezetői már 2011 óra hangoztatják, hogy Kenyának bűnhődnie kell az akkori katonai offenzíva miatt. A terroristák már akkor megfenyegették Kenyát, hogy saját földjükön támadják meg őket – mondta az elemző Tom Maliti.

A csoport vezetője jelen állás szerint Ahmed Abdi Godan. A 2006-ban alapított terrorcsoport fegyvereseinek létszáma biztonsági szakértők szerint 5 és 9 ezer között lehet. 2010-ben Ugandában öngyilkos merénylettel 76 embert megöltek, akik a futball-világbajnokság döntőjét nézték televíziós kivetítőkön. Szomáliában 11 halálos áldozata volt egy afrikai uniós katonai támaszpont elleni támadásnak 2009-ben – ugyanitt egy öngyilkos merényletben 70 embert öltek meg, egy bírósági épület megtámadásakor pedig további 29-et.

A mostani kenyai áruházi mészárlás volt a második alkalom, hogy a csoport Szomália határán kívül csapott le. A Nairobi támadás túlélőinek beszámolói szerint a terroristák nagyon fiatalok voltak, nem ismertek irgalmat és a bosszú vezérelte őket.

Az Al-Shabab kapcsolatban áll az Al-Kaidával és harcban áll a többi iszlamista erővel. A közelmúltban például ők ölték meg azt az amerikai dzsihád harcost, aki rappelve méltatta az iszlamisták ügyét.

Az Al-Shabab által ellenőrzött területekre a mai napig életveszélyes a behatolás, még a jól felszerelt és páncélozott békefenntartók számára is. A segélyszervezetek munkatársai hatalmas kockázatot vállalnak ezeken a területeken. Kenya pedig hosszú szakaszon határos Szomáliával.