rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Továbbra is válsághelyzet a kenyai plázában


Kenya

Továbbra is válsághelyzet a kenyai plázában

Kenya fővárosában, Nairobiban fegyveresek törtek be az egyik legelegánsabb bevásárlóközpontba, és szemtanúk szerint válogatás nélkül tüzet nyitottak az emberekre. Kenyai biztonsági források szerint legkevesebb 11 ember meghalt, míg a Vöröskereszt 30 áldozatról tud.

A fegyveresek túszokat is ejtettek, rendőrségi források szerint közülük többet már szabadon engedtek. A támadásban legkevesebb 50-en megsérültek.

A katonák boltról boltra járnak, hogy biztosítsák a bevásárlóközpontot, és kimenekítsék azokat, akik még bent rekedtek az épületben.

Szemtanúk szerint dél körül rohanták meg az épületet a maszkos fegyveresek, és először kézigránátokat dobáltak szét a teraszon, a folyosókon és a boltokban. Több tucatnyi embernek sikerült kimenekülnie, amikor a lövöldözés elkezdődött, de a többiek csapdába estek. Volt, akinek sikerült elrejtőznie, és egy óra bújkálás után tudott kiszökni az utcára.

A rendőrség körbe vette a Nairobi központjában lévő épületet. A katonáknak végül sikerült bejutniuk az épületbe.

Tekintettel a szombatra, a bevásárlóközpontban sokan voltak, főként családok gyerekekkel. Hatalmas pánik tört ki a bent rekedt emberek között. Nagyon sok gyermek is megsérült.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy kik a támadók. Egyes források szerint szomáliaiak lehetnek. Az al-Kaidához köthető al-Sabab szomáliai fegyveres csoport nemrégen egy Twitter üzenetben azt közölte, hogy “ez a támadás egy hosszú Odüsszeia lesz”. Ez a csoport korábban már támadással fenyegette meg a bevásárlóközpontot. Túlélők beszámolója szerint a fegyveresek külföldi nyelven beszéltek: vagy arabul, vagy szomáli nyelven. Legfrissebb rendőrségi források szerint az egyik támadó megsérült, és letartóztatták.