Az emberek próbálják keresni az örömöt, bár a közös múlt beárnyékolja ezt: az erőszak, a tragédiák és a fájdalom.
A Kongói Demokratikus Köztársaság észak-keleti részén vagyunk, egy távoli vidéken, amely küzd azzal, hogy felépüljön az évek óta tartó brutalitásból, amelyet az Úr Ellenállási Hadserege, az LRA okoz.
Melanie 13 éves volt, amikor elrabolta a rettegett erőszak szervezet. Öt évig tartották fogva. Két hónappal szabadulása után beszélgettünk vele, nekünk mesélt először az átéltekről. Az ő védelmében megváltoztattuk a nevét, ahogy az LRA többi áldozatáét is.
- Elestem, megpróbáltam levenni a cipőmet, hogy gyorsabban fussak, de elkaptak. Kiabáltam, de azonnal befogták a számat. Azután megkötöztek, és arra kényszerítettek, hogy menjek velük. A barátaimat is elfogták. Amikor megérkeztünk Kiswili faluba, odaadtak a katonáknak. Sírtunk. Azt kérdeztem, hogyan lehetnék én férfival, hisz még gyerek vagyok.
A történet nagyon is gyakori. Az LRA rendszeresen rabol el kislányokat, akik sokszor szex rabszolgák lesznek. Melanie pár hónap múlva terhes lett, és egy másik gyermek fogoly segítségével szült meg egyedül az őserdőben.
Több tízezer ember életét tették tönkre az LRA rémtettei. És a segítségül létrehozott kezdeményezések csak apránként tudnak javítani a helyzeten. Angelika az egyik legfontosabb segítője azoknak a nőknek, akik elmenekültek otthonról, mindenüket hátrahagyva ide, Dungu városába. A látszólagos mosoly ellenére, óriási szenvedéseken mentek keresztül: szeretteiket lemészárolták, elrabolták vagy megcsonkították, vagy szex rabszolgának használták. Angelika nővér minden lehetőséget kihasznál, hogy segíteni tudjon.
- A nők mindig azt mondják nekem, hogy varrni szeretnének, ezt szeretik legjobban. Jót tesz nekik, segít abban, hogy megnyíljanak. Néha otthon nincs idejük egymásra vagy a férjükre, a gyerekek meg az iskolában vannak…tehát ide jönnek, és ez jó nekik.
Az elmúlt tíz évben több ezer üldözött asszonyon segítettek Angelika foglalkozásai. A legtöbben távoli falvakból érkeznek, ahol nem tanulhattak, és nincs munkalehetőség sem a közelben. A nővér különböző órákat tart minden nap: varrást, kenyér sütést, írás-olvasást és alapvető számolást. Olyan számukra, mint egy édesanya.
- Próbálunk felejteni, hála Angelikának. Mikor idejöttünk, mások voltunk. Mindegyikünkkel egyesével találkozott. Én is beszéltem vele, ami megkönnyítette a fájdalmamat.
Ám miközben Dunguban törékeny béke uralkodik, a várostól északra már az LRA az úr. Bár több tucat támadást hajtottak végre, a milícia a hírek szerint meggyengült. Ennek ellenére ugyanolyan félelmetesek. Katonai kíséret szükséges, ha elhagyjuk a területet.
Joseph Kony az LRA rejtélyes és rejtőzködő vezetője. Keveset tudni róla, bár állítólag valóságos kultusza van követői körében. A Nemzetközi Bíróság elő akarja állítani civilek meggyilkolásáért, megcsonkításáért, erőszakért és több tízezer gyermek elrablásáért, akiket katonának vagy szex rabszolgának használnak. Az LRA hírhedt kegyetlen támadásairól, egyik ismertetőjele az, hogy levágják az áldozatok fülét, ajkát és orrát, ezzel figyelmeztetve a többieket. Az ugandai és a dél-szudáni katonai közreműködés segítségével valamelyest sikerült meggyengíteni az LRA-t, amely a hírek szerint több kisebb csoportra esett szét. Kony-t egyelőre nem sikerült elfogni, tartózkodási helye ismeretlen.
Több órás autózás úttalan utakon, majd megérkezünk Ngilimába, abba a kis faluba, amit csak úgy hívnak, hogy: a “Halál Háromszögének kapuja”.
Itt találkozunk Josiane-val. Öt évvel ezelőtt férjével manióka levelet mentek gyűjteni, amikor szembe találkoztak az LRA gerilláival. A férjét agyonverték, aztán megkérdezték tőle, hogy ő is meg akar-e halni.
- Azt mondtam, hogy igen. Igazából nem voltam magamnál. Aztán elővettek egy kést, hogy levágják az ajkamat. Heten voltak. A vezetőjük nemet intett. Aztán elővettek egy ollót, a vezetőjük újra nemet mondott. Végül egy borotvapengére rábólintott. Azzal vágták le az ajkaimat, miközben végig bántottak.
Josiane azóta nem mer elmenni otthonról. A combjából kivett bőrdarabbal pótolták a csonkolást, de rendszeres orvosi felügyeletre szorul
Ez a féktelen erőszak egy másik problémát is okoz a régióban: az árvaságot. Több tízezer gyermek veszíti el szüleit vagy a mélyszegénységben élők nem tudják eltartani őket. Nincs árvaház Dunguban. Megint csak az olyan emberekre vár a feladat, mint amilyen Angelika.
- Amitől sírva tudok fakadni, az az, amikor nem tudok segíteni ezeken a sérült embereken. Például a gyerekek nagyon könnyen megbetegszenek, és a kórház drága. Ezeknek a gyerekeknek joguk van élni. Az, hogy nincs pénzem, a kórházra…ettől sírnom kell.
Angelika először nehezen szánta rá magát, hogy befogadjon egy gyermeket, de nem volt más megoldás. De az étel és a gyógyszerek hiánya miatt meghalt a kisbaba. Hónapokkal később, a szükség láttán újra befogadott egyet. Mára az otthona valóságos árvaházzá vált a beteg kisgyerekek számára.
A nővér segító erőfeszítései nem maradtak észrevétlenül, nemcsak a helyiek szemében hős, hanem már a nemzetközi figyelem is rá irányult. Az ENSZ menekültügyi szervezete, amely ebben a régióban is működik, felfigyelt rá, és kitüntette őt a Nansen Menekültügyi Díjjal. Ennek köszönhetően a kezdeményezéseihez könnyebben tud támogatást találni. Azt reméli, hogy építhet egy valódi árvaházat, és tovább fejlesztheti tanóráit is.
A rendelkezésére álló kezdetleges eszközeihez sokáig elég lesz a kapott pénz. Az ő iskolája az egyetlen a környéken. És ez új lehetőséget ad a Melanie-hoz hasonlóaknak. Nagy nap ez a mai számára, most először ment iskolába, mióta elrabolták.
- Melanie ma először vett részt az írás-olvasás órán. Nagyon koncentrált. Azt mondta, hogy elrablása előtt arról álmodott, hogy szülésznő vagy tanár szeretne lenni. Vannak olyan lányok, akiket az iskolából raboltak el. Azóta 18 évesek lettek, túl idősek már, de ez az iskola segíthet nekik is, hogy megvalósítsák korábbi álmaikat.
Patricia álma az, hogy béke legyen, és Dunguban élhessen. Most indul reggeli útjára, hogy kenyeret adjon el. Ezt is Angelika nővértől tanulta. Ő tartja el családját. Két éve menekült el falujából, amikor 3 gyermekét elrabolták. A lányát megerőszakolták, de megmenekült, az egyik fia visszatért, de a másik valószínűleg meghalt.
- Megbocsátani, de nem felejteni. Mondhatom, hogy megbocsátok, de amikor rá gondolok, fáj nagyon. Ha az LRA egy ember vagy patkány lenne – megölném.
A béke törékeny, a sebek mélyek. Bár a fájdalmas emlékek sosem múlnak el teljesen, az olyan embereknek köszönhetően, mint Angelika nővér, talán egyszer valóra válhatnak az LRA szörnyűségei előtti álmok. És talán ezzel együtt egyszer visszatérhet a méltóság és a remény is.