rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nem tetszik az orosz terv a szíriai felkelőknek


Szíria

Nem tetszik az orosz terv a szíriai felkelőknek

A szíriai felkelők elutasítják a szíriai vegyifegyver-készlet nemzetközi felügyelet alá helyezésére vonatkozó orosz javaslatot. Moszkva kedden vetette fel, hogy megsemmisítés céljából helyezzék nemzetközi ellenőrzés alá az ország vegyi fegyvereit.

- A leghatározottabban ellenezzük a moszkvai kezdeményezést. Azt kérnénk, hogy a nemzetközi közösség ne elégedjen meg ezzel, hanem vonja felelősségre azokat, akik bevetették őket, nem egyszer, nem kétszer – mondta az egyik lázadó.

Úgy tudni, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség két hete megkezdte a fegyverek, autók, kommunikációs berendezések és elsősegély-csomagok szállítását a szíriai felkelőknek. Washington hónapokkal ezelőtt ígérte meg, hogy támogatja a szíriai felkelőket, a döntéshozók azonban attól tartottak, hogy az eszközök az al-Kaidával is kapcsolatban álló iszlamista lázadók kezébe juthatnak.

Megcsonkolt szupermodell harcol a női körülmetélés ellen

Németország

Megcsonkolt szupermodell harcol a női körülmetélés ellen