rendkívüli hír

Robotsofőr az új Mercedes-ben

Éppen ezt olvassa:

Robotsofőr az új Mercedes-ben

Betűméret Aa Aa

Új fejezetet nyit az autózásban az a sofőr nélküli modell, amely az idei Frankfurti Autószalon szenzációja.

A Daimler új modellje emberi közreműködés nélkül jut el A-ból B-be, ami fejlesztői szerint biztonságosabbá teszi a közlekedést.

A Frakfurti Nemzetközi Autószalon a világ egyik legjelentősebb autókiállítása, ahol idén főleg az egyre újabb elektromos Volkswagen, Audi és Porsche modellek mellett a Mercedes S500-as, sofőr nélkül működő típusa veti fel a legtöbb kérdést.

A tervezők éjszakáján a Daimler vezérigazgatója mutatta be az úttörő modellt, amely gyakorlatilag az összes ma elérhető vizuális technikát felvonultatja.

A cég egyik fejlesztője is erről beszél mondván, hogy a radarok és a rejtett kamerák teljes egészében ellenőrzik az autót, ami azt jelenti, hogy – úgymond – mindent észrevesznek, vagyis az autó nincs többé kitéve annak a körülménynek, hogy sofőrje eléggé odafigyel-e.

A frankfurti autószalon hivatalosan csütörtökön nyílik. A látogatókat több mint 50 új modell várja. Ezek többségükben gyártásra szánt fejlesztések, de van köztük több tanulmányautó is. Összesen 159 világpremiert tartanak tíz nap alatt az idei nemzetközi autóvásáron Frankfurtban.