rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Mandela- és a Kennedy-film is versenyez Torontóban


Kultúra

A Mandela- és a Kennedy-film is versenyez Torontóban

A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be az apartheidellenes harc hőséről készült játékfilmet. Justin Chadwick brit rendező Mandela A Long Walk To Freedom című önéletírása alapján dolgozott, és hűen követi az első demokratikus módon megválasztott dél-afrikai elnök útját attól a kis falutól, ahonnan indult egészen az elnöki székig. Mandela írásművét egyébként 1994-ben adták ki, és magyarul A szabadság útján címmel jelent meg 2008-ban. A film főhősét a szintén brit Idris Elba alakítja, akit a Drót című HBO-sorozatból ismerhetnek a tévénézők.

- Komoly kihívást jelentett nekem ez a szerep mindenféle értelemben. Egyrészt mert nem is hasonlítok rá, így még nehezebb volt megfogni a karaktert, másrészt egy élő legendát kellett megszemélyesítenem, akiről mindenkinek van egy határozott képe – magyarázta Idris Elba.

Naomi Harris alakítja Mandela volt feleségét, Winnie-t, aki szívesen segített a színésznőnek.

- Rettentően izgultam a találkozás miatt, mert elég félelmetes asszony, de hihetetlenül nagylelkű volt. Azt mondta, figyelj, te utána néztél mindennek, és én bízom benned. Játssz úgy, ahogy te jól érzed magad. Teljesen szabad kezet adott nekem – mondta Harris.

A filmet novembertől játsszák az Egyesült Államokban, az európai mozikba csak az év végén jut el.

A Kennedy-merénylet évfordulójára készült, de az eseményeket egy új szemszögből bemutató Parkland című filmdráma is versenyben van a torontói filmfesztiválon. Zac Efron alakítja annak az orvosnak a figuráját, aki a merénylet után a kórházban megpróbálja ellátni az elnököt.

- Nagyon nehéz erről a napról úgy beszélni, hogy ne jusson eszünkbe a legalább húsz összeesküvéselmélet valamelyike. Örülök, hogy ez a mozi nem megy bele egyikbe sem. Mi megpróbálunk szigorúan csak a tényeknél maradni, arra koncentrálunk, ami történt -magyarázta Zac Efron.

A forgatókönyvet is jegyző, elsőfilmes rendező, Peter Landesman a cselekményt szinte teljesen a dallasi Parkland kórházba helyezte, ahová az elnököt szállították. A szomorú nap eseményeit az orvosok, a betegápolók, a rendőrök, a hétköznapi emberek szemszögéből láthatjuk.

- Úgy gondolom, a nézők most először élhetik át igazán, mi is történt azon a napon – mondta Landesman.

November 22-én lesz a John Kennedy amerikai elnök ellen elkövetett végzetes merénylet ötvenedik évfordulója. A Parkland egyike annak a 366 filmnek, amelyet a 11 napon át tartó Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon levetítenek.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Az ökoterrorista dráma kaparintotta meg a fődíjat Deauville-ban

Kultúra

Az ökoterrorista dráma kaparintotta meg a fődíjat Deauville-ban