rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Kreml embere nyert a moszkvai főpolgármester-választáson


Oroszország

A Kreml embere nyert a moszkvai főpolgármester-választáson

Szergej Szobjanyin, Moszkva eddigi polgármestere, ha szűken is, de a szavatok több mint 50 százalékát szerezte meg a részleges eredmények szerint. Ez elegendő ahhoz, hogy az első fordulóban eldőljön a választás kimenetele.

A részvételi arány rendkívül alacsony volt, a 30 százalékot sem érte el. A Putyin elnök embereként számon tartott Szobjanyin legnagyobb ellenfele Alekszej Navalnij, ismert ellenzéki politikus volt, aki több mint 20 százalékot ért el.

A jelen eredmények szerint második forduló valószínűleg nem lesz Moszkvában. Ennek ellenére az orosz elnök kérlelhetetlen ellenfeleként ismertté vált ellenzéki politikus készül a választás második fordulójára. Szerinte ugyanis a valós eredmények ezt lehetővé teszik.

- Arra kérem a moszkvai főpolgármesteri hivatalt, hogy ne hamisítsa meg az eredményeket. Nagy a kísértés számukra, hogy hozzátegyenek 8-10 %-ot az eredményhez, és nyerjenek az első fordulóban – mondta Alekszej Navalnij.

Amennyiben Szobjanyin győzelmét megerősítik, Putyin elnöknek Moszkvában szoros szövetségese lesz a 2018-as elnökválasztásig.