rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Közös közlemény kiadásával zárt a G20-csúcs


Oroszország

Közös közlemény kiadásával zárt a G20-csúcs

- Meg kell állítani a vegyifegyverek használatát a világban! – mondta Barack Obama a Szentpéterváron tartott G20-as találkozó zárása után tartott sajtótájékoztatóján, és hozzáfűzte, nagy az Amererikai Egyesült Államok felelőssége. Az amerikai elnök szövetségeseket keresett a gazdasági csúcson egy Szíria ellen tervezett katonai beavatkozáshoz. Az Aszad-rezsim elleni fegyveres fellépésről várhatóan jövő hétfőn dönthet az amerikai kongresszus.

A G20-ak közül sok ország ellenzi az esetleges katonai beavatkozást.

A G20 csúcs vezetőinek közleménye viszont nem említi a szíriai konfliktust, a gazdsági növekedés fokozásáról, a kereskedem bővítéséről, a banki átláthatóság kiszélesítéséről és az adóelkerülés visszaszorításáról szól a dokumentum.

A következő csúcstalálkozót már az ausztrál elnökség idején, Brisbane-ben tartják, 2014 novemberében, olvasható a közlemény zárófejezetében.