NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

G20: Szíria háttérbe szorította a gazdagági kérdéseket

G20: Szíria háttérbe szorította a gazdagági kérdéseket
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Kétnapos zaklatott tárgyalások után a G20-csúcs résztvevői megosztottak maradtak, ahelyett, hogy sikerült volna közös álláspontot kialakítani, mindez a szíriai konfliktus miatt. Az Euronews helyszíni tudósítáját, James Franey-t Nial O’Railly kérdezte:

Nial O’Railly: – Azt senki nem gondolta, hogy a Szíria elleni katonai fellépésről konzenzus alakul ki Szentpéterváron, de vannak-e jelei a kompromisszumnak Amerika és Oroszország, illetve az intervenciót ellenző más országok között?

James Franey: – Semmi jele a konszenzusnak a felek között. Putyin elnök azt mondta, hogy Oroszország folytatja a fegyverszállítást az Aszad-rezsimnek, függetlenül az ENSZ szakértőinek jelentésétől. Obama elnök eközben arra vár, hogy szavazzon az amerikai kongresszus, valószínűleg szeptember 9-én. Nem fogalmazott egyértelműen, hogy felhagy-e a katonai beavatkozás tervével, ha ellene szavaz a kongresszus.

Nial O’Railly: – A csütörtöki vacsora hangulatát komornak értékelte a sajtó, különösen fagyosnak mondták Obama és Putyin viszonyát. Hogyan tárgyaltak így a vezetők Szíriáról?

James Franey: – A brit miniszterelnök, David Cameron azt mondta, hogy Amerika és szövetségeseinek (így Angliának) a külpolitikája nem függhet egy, a Biztonsági Tanácsban tett orosz vétótól. Ez valamelyest jelzi, hogy Obama elnök és szövetségesei hogyan viszonyulnak a szíriai konfliktushoz, miközben az ENSZ BT határozata szerint nincs szükség a beavatkozásra. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Törökország a “védelmi felelősség” jogi doktrinájára támaszkodik, amikor emberiességi beavatkozás szükségét érzi. Ezesetben a nemzetközi jogban elegendő precedens van beavatkozásra a Biztonsági Tanács határozata nélkül.

Nial O’Railly: – A szíriai krízis fontos gazdasági kérdéseket szorított háttérbe a találkozón. Tudtak a G20-as vezetők világgazdasági kérdésekben előre jutni?

James Franey: – Amit a G20-ak vezetői fontosnak tartottak, az egy ütemterv felállítása volt például az adóelkerülés visszaszorítására. 2015-re tervezik ezügyben az egymás közötti automatikus információcsere kialakítását. Tehát a G20-tagok egyetértenek abban, hogy költségvetési kérdésekben információt cseréljenek. A részletek kidolgozásában a következő két évben szeretnének előre jutni.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Leléptek a moszkvai rendőrök a Crocusból, amikor a terroristák lövöldözni kezdtek

Titokban tárgyal a Kreml a Moszkvában bebörtönzött amerikai újságírót érintő fogolycseréről

Putyin: Nem támadunk meg egyetlen NATO-tagállamot sem