rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Stockholmba érkezett az amerikai elnök


Svédország

Stockholmba érkezett az amerikai elnök

Megérkezett Svédországba az amerikai elnök. Barack Obama egy nappal a szentpétervári G20-csúcs előtt látogatott el Stockholmba, nem sokkal azután, hogy az amerikai szenátus külügyi bizottsága megállapodott a Szíria ellen katonai erő alkalmazását engedélyező határozat tervezetében.

Az amerikai elnök villámlátogatása alatt különösen szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben a svéd fővárosban.

Több demonstrációra is számítanak, szerdán kora reggel már az Amnesty International aktivistái jelentek meg az egyik téren, és a guantanamoi fogolytábor bezárását követelték.

Barack Obama összesen 23 órát tölt Stockholmban, ahol találkozik a svéd kormányfővel, fogadja a svéd uralkodó, illetve részt vesz egy Raoul Wallenberg-megemlékezésen.