rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Óva inti Franciaországot a beavatkozástól a szír elnök


Szíria

Óva inti Franciaországot a beavatkozástól a szír elnök

Óva intette a katonai beavatkozásban való részvételtől Franciaországot a szíriai elnök. A Le Figaro szerint Bassár el-Aszad úgy fogalmazott, “Damaszkusz a franciák ellensége lesz, amennyiben Franciaország ellenségesen viselkedik vele”.

Párizs közben összefogásra szólította fel az országokat, a Szíriában történő katonai beavatkozás támogatására, válaszul a damaszkuszi vegyifegyver-támadásra, amelyben több százan haltak meg, csaknem két héttel ezelőtt.

- Nyilvánvaló, hogy Franciaország egyedül nem cselekszik. A végső döntés az elnök kezében van, miután felállt a beavatkozást támogató koalíció. Csak egy ekkora összefogás képes hatékonyan fellépni – fogalmazott Jean-Marc Ayrault kormányfő.

Az amerikai elnök szombaton jelentette be, hogy a Kongreszus támogatását kéri a Szíria elleni katonai csapáshoz. Barack Obama azt is hangsúlyozta, meggyőződése, hogy az akciót meg kell indítani.

Közben Törökország, a damaszkuszi rezsim egyik legélesebb bírálója száz tagú vegyifegyver-szakértői csoportot küld a a két ország határvidékére.

- Nemcsak Észak-Irakban, hanem Szíriában is olyan események zajlanak, amelyek a beavatkozás lehetőségét vetik fel. Ha kell, újabb és újabb megbízást kérünk erre a parlamenttől – mondta Bülent Arinc török kormányszóvivő.

Moszkvában eközben kormányzati források közölték, Vlagyimir Putyin elnök küldöttséget indítana Washingtonba, hogy győzzék meg a Kongresszust arról, hogy ne támogassa a Szíria elleni katonai intervenciót.

Félmilliárdot költ a japán kormány a fukusimai helyzet megoldására

Japán

Félmilliárdot költ a japán kormány a fukusimai helyzet megoldására