rendkívüli hír

Továbbra is tömegtüntetések várhatóak Tunéziában

Éppen ezt olvassa:

Továbbra is tömegtüntetések várhatóak Tunéziában

Betűméret Aa Aa

Újabb tüntetésen követelték a kormány azonnali távozását Tunéziában. A megmozdulások július végén kezdődtek, amikor az ellenzék egyik vezetőjét a kormány szerint szélsőséges iszlamista merénylők meggyilkolták – csakúgy, mint az év elején egy másik ellenzéki politikust. A terrorcselekmények az iszlamista kormány bukását okozták. A kormányfő bejelentette ugyan, hogy a következő választásokig kész átadni a hatalmat egy szakértői kormánynak, de a koalíció távozását feltételekhez kötötte.

- Azonnal távozniuk kell, vége. Az embereknek elegük van a kormányból. Vége a türelmünknek – mondta egy tüntető.

Tunéziában két évvel ezelőtt, az arab tavasz után került hatalomra a demokratikusan megválasztott kormány, benne a mérsékelt Ennahda párttal. Az ország gazdasági helyzetén azonban nem tudtak javítani. A kormányt kritizáló ellenzéki politikusok meggyilkolása miatt végképp felősödött a népharag.

- Szeptember 7-én több százezer tüntetőt várunk ide, a kormánynak mennie kell – mondta az egyik ellenzéki képviselő, aki részt vett a tüntetésen.

A magyar Külügyminisztérium fokozott óvatosságot kér azoktól, akik Tunéziába utaznak. A tunéziai kormányzat sokáig vonakodott terrorista szervezetté nyilvánítani a politikai merényletek elkövetésével gyanúsított szalafista Anszar as-Saría csoportot.