rendkívüli hír

Szíria szomszédai is fegyverkeznek

Éppen ezt olvassa:

Szíria szomszédai is fegyverkeznek

Betűméret Aa Aa

Ülésezik az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Nagy-Britannia kezdeményezésére egy esetleges szíriai katonai beavatkozásról tárgyalnak. London azt akarja, hogy a tanács kimondja: meg kell védeniük a szíriai civil lakosságot és ítélje el a vegyifegyver-támadást.

Szíria nem Irak

Újságírói kérdésre válaszolva William Hague brit külügyminiszter azt mondta, Szíriát nem lehet Irakhoz hasonlítani.

Az Egyesült Államok 2003-ban részben azzal az indokkal rohanta le Irakot, hogy tömegpusztító fegyvereket raktároz. Később bebizonyosodott, hogy ez nem igaz. William Hague felhívta a figyelmet arra, hogy Szíriában láthatóan bevetettek vegyi fegyvert, vagyis az emberiesség elleni bűntett megtörtént.

A NATO is tanácskozik Brüsszelben

- Tudjuk, hogy Szíriában hatalmas mennyiségű vegyi fegyvert raktároznak és egyre több jel utal arra, hogy a kormány használja is ezeket, így megszegve a nemzetközi szabályokat – mondta a NATO főtitkára. A szervezet egyébként támogatja az ENSZ jelenleg is folyó nyomozását.

Széthúzás az ENSZ BT-ben

Az ENSZ BT tag Oroszország és Kína eddig sorra megvétózta az elítélő határozattervezeteket. Szerintük a katonai beavatkozás katasztrofális lenne az egész Közel-Keletre nézve. Irán is ezen a véleményen van.

- A lépés megfontolatlan és ostoba lenne, ami hatalmas káoszt okozna a régióban – mondta Ali Laridzsáni, az iráni parlament elnöke.

Katonai készenlét a határoknál

Izrael azért készül egy esteleges háborúra. A Golán-fennsíknál állomásozó csapatait megerősítette. Az amerikai hadsereg szintén készen áll. Irak és Törökország is megerősítette határait. A török külügyminiszter kijelentette, hogy országa mindent megtesz érdekeltségei megvédéséért.

Az Arab Liga tagjai az ENSZ BT felhatalmazása nélkül azonban nem támogatják a támadást.

Közben sajtóértesülések szerint Basár el-Aszad elnök és családja elhagyta Szíriát és Iránba repült.