rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Fegyverek a Femen irodájában


Ukrajna

Fegyverek a Femen irodájában

Fegyvereket talált a rendőrség a Femen ukrán nőjogi mozgalom kijevi irodájában. A szervezet a hatóságok újabb provokációjának nevezte az esetet.

A rendőrök állítólag névtelen bejelentést kaptak a fegyverekről, ezért kutatták át az irodát, ahol néhány, Putyint célkeresztben ábrázoló kép mellett valóban előkerült egy második világháborús pisztoly és egy kézigránát. A szervezet szerint ezeket a hatóságok tehették oda.

- Fél órával ezelőtt jött egy rendőr, és azt mondta, hogy fegyverekről és robbanószerekről érkezett bejelentés. Persze nem vettük komolyan, de az, hogy néhány másodperc múlva egy különleges egység is megjelent, azt jelzi, hogy az egész meg volt rendezve – mesélte Anna Gutsol, a szervezet egyik alapítója és aktivistája.

A félmeztelen női aktivisták tiltakozó akcióiról híres, és a nők jogaiért küzdő Femen nemrég tette át székhelyét Kijevből Párizsba, miután a szervezet aktivistáit többször megtámadták Ukrajnában. A nők szerint a támadásokat az ukrán hatóságok rendelték el.