rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A lány, aki nem ijed meg a saját árnyékától


Kultúra

A lány, aki nem ijed meg a saját árnyékától

Elkészült az első A végzet ereklyéi-film, a Csontváros. A nagysikerű regénysorozat vászonra álmodói azt remélik, legalább olyan sikert arat majd, mint a többi fantasy filmeposz, az Alkonyat vagy Az éhezők viadala.

- Különösen Clary Fray figurája ragadott meg, ugyanis van egy lányom. Sokat beszélgettünk a feleségemmel arról, milyen fontos, hogy a tinédzserek lássanak jó szerepmodelleket. Ez a lány más, mint amilyenekkel a legtöbb filmben találkozhatnak. Nem egy rémült leányzó, akit meg kell menteni. Határozott, erős, önálló személyiség – magyarázta a rendező, Harald Zwart.

A film Cassandra Clare A végzet ereklyéi című regényfolyamának első kötete alapján készült. Az amerikai szerző most írja a hatodik, egyben befejező részt.

- Szerintem a rendező nagyon szépen visszaadja az Árnyvadászok világát. Alkotói vízióját rendkívül kidolgozottan jelenítette meg. Két nagyon nagyszerű döntést hozott. Egyrészt filmre forgatott, másrészt egy nagyon gazdag univerzumot teremtett. Nem digitális trükkökkel dolgozott. A díszleteket megépítették, a fegyverek is élethűek. Nagyon valóságos az egész – mondta Cassandra Clare.

Clary Fray egy rejtélyes gyilkosságot követően rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amelyben addig élt, nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte.

A végzet ereklyéi első epizódja augusztus 29-től a magyar mozikban is látható.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
A díler, a rúdtáncos, a csavargó és a szűz

Kultúra

A díler, a rúdtáncos, a csavargó és a szűz