rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Megszakadtak az izraeli-palesztin béketárgyalások


Ciszjordánia

Megszakadtak az izraeli-palesztin béketárgyalások

A palesztinok lemondták a béketárgyalások előkészítésére szervezett találkozót, miután az izraeli hadsereg megölt három palesztint a nyugati partvidéken.

Amatőr felvételek is készültek az esetről, amikor az izraeli hadsereg megrohamozta a Kalandija menekülttábort, ahol a helyiek kövekkel kezdték dobálni a páncélozott autókat, a katonák pedig fegyverrel válaszoltak, majd elhagyták a tábort.

Izraeli források szerint a katonák egy palesztin férfit akartak letartóztatni, de a táborlakók rájuk támadtak, és ezért nyitottak tüzet. A lövöldözésben három palesztin halt meg, és sokan megsérültek.

A palesztin elnök a múlt héten még a béketárgyalások felgyorsítását sürgette Izraellel. Az eset után azonban a palesztinok úgy döntöttek, nem vesznek részt a következő egyeztetésen. A palesztinokat már az is felbosszantotta, hogy Izrael vasárnap bejelentette: folytatja a telepbővítést Kelet-Jeruzsálemben. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor és hogyan folytatódhatnak a tárgyalások.